A zsidó Krakkó

Tulajdonképpen két dolog volt, amiért ezt az utat választottam. Az egyik, amiért egyáltalán felmerült egy krakkói utazás gondolata, az az Auschwitz meglátgatásához kapcsolódó régi vágyam. A másik, amiért éppen erre az útra esett a választás a többi sok közül, az az volt, hogy ez az átlagosnál egy kicsivel (egy délutánnyival) több zsidó-vonatkozású programot kínált. Mert ahogy egy kedves barátom nemrégiben megállapította: zsidó-buzi vagyok. (Az olyan, mint az autóbuzi, csak zsidóban.) Sajnos ez így nem igaz, mert ahhoz nagyon keveset tudok a zsidó vallásról és szokásokról, mindenesetre érdekel, kicsivel jobban, mint sok más téma.

Szóval Wieliczkából visszatérve Krakkóba, sorra vettük a város zsidó vonatkozású helyeit, elsőként a Schindler-gyárnál kezdtük. Csak a buszból néztük meg, igazából semmi érdekeset nem lehetett látni, egy ipari negyed közepén álló fehér épületről van szó, az oldalán talán egy emléktáblával. Az idegenvezető ennek kapcsán kis színes történetet mesélt arról, hogy a háború után - már szegényen - hogyan adta el Oszkar Schindler a történet jogait bagóért. Talán kevesen tudják, hogy a filmet megelőzte egy könyv 1982 tájékán Thomas Keneally-től, melynek Schindler bárkája volt a címe (én is ezt olvastam előbb), s az eredeti lista volt az alapja. Az író azután eladta a dokumentumokat, amelyek alapján a film készült (1993-ban).

Ezután az egykori gettót néztük meg, ami Podgorze városrészen található, illetve annak maradványait. Megálltunk a Zsidó Hősök terén, ahonnan a deportálások történtek. A mienkkel ellentétben ezen a téren nem szobrok, hanem székek vannak. És hogy miért? A tér sarkán van egy kis patika, pontosabban egy múzeum, ami a háború idején patika volt (bizonyos Sas Patika), benne a patikussal. A patikus volt az egyetlen lengyel civil ember, aki beléphetett a gettó területére, a patika pedig átjáró a két - a normális és a gettó - világ között. Itt adták-vitték a híreket, s a patikus az ablakból mindent látott, ami a téren történt. Arról, aminek tanúja volt, a 70-es években könyvet jelentetett meg. Ebben leírta, hogy amikor a zsidókat elvitték, csak bőröndök és bútorok maradtak a téren - ennek emlékét őrzik a székek. A gettóból egyébként csak négy ház maradt meg a téren, illetve a falból is csak két kis darab, ezért amikor itt forgatták a Schindler listáját, akkor fel kellett építeni a gettó díszleteit.

Podgorzét ezután elhagytuk és a nem messze lévő Kazimiers, azaz a zsidó negyed felé vettük az irányt. A városrészt eredetileg az iparosok részére hozták létre a 14. században, zsidó jellegét akkor kezdte felölteni, amikor 1. János Albert ide telepítette őket. A huszadik század elejére már 65 ezer zsidó élt itt. Az egykori számtalan zsinagógából ma kettő működik: a Régi Zsinagóga, amely ma egy zsidó történeti múzeumnak ad otthont, illetve a Remuh Zsinagóga, ami Moses Isserles rabbiról kapta a nevét. A Remuh Zsinagógából közvetlenül nyílik a temető, ahova mi is besorjáztunk. A sírok tetejére köveket halmoznak a látogatók (mármint a sírok látogatói, nem a temetőé), és egy-két helyen papírcetliket, azaz üzeneteket is láttunk. A zsinagógát belülről is megnéztük, a turistákon kívül egy lélek sem tartózkodott benn. Állítólag ma 200 vallásos zsidót tartanak nyilván Krakkóban, a korábbi 65 ezer ember többsége elpusztult a túl közeli Auschwitzban. Barbara, az idegenvezető, aki egyébként lengyel, azt mondta, hogy gyerekkorában Kazimiers egy nem túl jóhírű, szegény negyed volt. Az elhurcolt zsidók üres lakásaiba ugyanis szegények költöztek, s csak mostanság kezd újra életre kelni ez a negyed. Ugyanebben a városrészben nemcsak zsidó, de keresztény templomok is vannak, meg is néztünk egyet, a Corpus Christi elnevezésűt. Krakkó (vagy Lengyelország) lakosságának egyébként több, mint kilencven százaléka keresztény, s nemcsak úgy tessék-lássék vagy névlegesen, hanem rendesen gyakorolják is a vallásukat.

A szombat esti vacsora egy zsidó étteremben történt, megint kétféle menü volt: az első szokványos csirkemenü, a másik viszont káposztaleves és sólet (én utóbbit ettem). Évike úgy vezette fel, hogy a világon a legfinomabb sóletet a Klauzál téren lehet enni - sajnos ezt még nem sikerült a mai napig sem ellenőriznem, de a jövőben majd erre is sort kell kerítenem.