Sóbálványok Wieliczkában

Három szállodában voltunk elszállásolva, kettő ezek közül Wielczkában volt, s a reggelit sem csak úgy egyszerűen, hanem két csoportban kellett megtenni. A reggeli finom, a szoba viszont kicsit hűvös volt - azt mondják, a lengyelek egyébként sem viszik túlzásba a fűtést. S hármunknak kicsit zsúfolt a szoba (pláne egy kissé szenilis szobatárssal, akivel a vicces eseteken túl kínos balesetek is megestek). Namindegy, nyolcra összekaptuk magunkat, és irány a szomszédos sóbánya.

Vannak, akik szeretik a számokat, úgyhogy: a sóbánya hétszintes, amiből mi hármat jártunk be, a harmadik szint 135 méteres mélységben van. Az első szintre 368 lépcsőn legyalogolva jutunk le, mindenki nyavalyog, pedig ezután még 3 órán át gyaloglunk kb. 3 km-t. A sóbányában nem szabad fotózni, vagyishogy külön fotójegyet kell hozzá venni. Mivel azonban tudtam, hogy a délutánt Krakkó zsidó negyedében, majd a Wawelben töltjük, inkább azokra tartogattam az erőforrást, a mélyben a sok villanófényes kép csak kimerítette volna azt - így tehát a sóbányát csak külsőleg örökítettem meg.

A sóbányában kabát-levetős meleg, kb. 15 fok volt. A só itt nem fehér, hanem piszkosszürke színű, s minden sóból volt: a szobrokon túl a padló és a falak is. Az idegenvezető bíztatott is mindenkit a falak nyalogatására (fúj!), persze, a szobrokat nem lehetett megkóstolni. Például a Kopernikusz-kamrában Kopernikusz hatalmas sószobrát sem, amit a csillagász születésének 500-éves évfordulójára állítottak, és ő maga is járt a bányában (persze nem az 500-éves évfordulón). Ezután sorra mentünk a kamrákon: Szent Antal kamra (ez amolyan kápolna-féleség benne Mária-szoborral), Janowice kamra (a gyűrűt átadó Szemérmes Boleszláv és Szent Kinga szobrával), a leégett kamra, ami a metánégetők munkáját mutatja be. Az egyik teremben volt egy kis kiállítás is berendezve arról, milyen eszközöket, állatokat használtak a bányászok a só kitermelésére, szállítására - itt láttam például a magyar kutyát. Ez egy csille, ami azért kapta a kutya nevet, mert amikor tolták, kutyához hasonlatos hangot adott ki. Meglátogattuk a Weimar-kamrát is, amely előtt Goethe szobra őrködik. A teremben hang- és fényjáték hallható-láthat a sókitermelés történetéről.

A sóbánya talán legnagyobb látványossága a Szent Kinga kápolna. Itt nemcsak a falak és a padló, hanem a csillár is sóból, átlátszó sókristályokból van. A "templomban" a falakon falbavésett só-képek, só-domborművek láthatók, ezek közül az Utolsó vacsora a legjelentősebb. A terem egyik felében 2. János Pál életnagyságúnál is nagyobb sószobra látható, a másik végén szabályos oltár van. A templomot a bányászok használták, és a benne lévő műalkotásokat sem "külső" művészek, hanem alkotói vénával rendelkező bányászok alkották.

Még érdemes szót ejteni a Pilsudski kamráról, amit víz árasztott el. A (sós) vízben felállították Nepomuki Szent János, a vízenjárók és vízbefúltak védőszentjének szobrát (azt ugyan nem értettem, a vízbefúltaknak már mivégre védőszent). Ugyanis a történet szerint ketten vízbefúltak ezen a helyen egy italos tutajozás alkalmával.

A bánya egyébként ma is működik, azaz termelik ki a sót belőle, amit a mellette lévő üzemben dolgoznak fel. A mélyben, azaz az alsóbb szinteken szanatórium is működik, ahol a légzési nehézségekkel küzdő és egyéb betegeket kezelik.