Krakkói várnegyed

A krakkói várnegyedbe, azaz a Wawelbe pénteken délután, a zsidó negyed megtekintését követően mentünk. Itt a téren megpihenve Barbara, az idegenvezető elmesélte, mivégre a városban a sárkánymánia, amelynek a főtéri sétáink során számtalanszor tanúi lehettünk. Szóval élt egyszer itt (a Visztula-menti domb oldalában lévő barlangban) egy sárkány, aki nemcsak hogy nem volt vegetáriánus, de időnként fiatal szűzlányok húsára is megéhezett (meglepő, minden sárkánymítosz így kezdődik valahogy). Végül aztán egy cipészlegény vetett véget az aranyéletnek, s a sárkányból nem maradt más, mint sárkánybőr, amiből pedig cipőket varrtak. A történetet fel is tálalják némi belépő ellenében egy kis barlangban - ezt nem néztük meg.

Az egyedüli, amit közösen megnéztünk a Wawelből, a katedrális volt. Megtudtuk, hogy többféle éptészeti irányzat stílusjegye fellelhető itt: gótikus, reneszánsz, barokk - pl. az aranytetejű Zsigmond kápolna barokk stílusú. A katedrális koronázóhely volt, valamint sok királysírt találunk itt - na persze nem véltelenül, hanem mert ide temetkeztek a lengyel királyok, s például magyar kapcsolat is van: itt nyugszik Báthory István. A jelentőségéből azután sem veszített a katedrális, hogy Krakkó megszűnt főváros lenni, továbbra is megőrizte koronázási és királyi temetkezési funkcióját. A sírhelyeket egyébként hatalmas kő- vagy márványszarkofágokként kell elképzelni, díszes tetővel. Az esetek többségében azonba ezekben nincsen holttest, a szigorú szabály ugyanis az, hogy a felszín fölött csak szenteket helyezhettek nyugalomra (pl. itt nyugszik Szent Hedvig, lengyel nevén Jadwiga), az "egyszerű" embereket a föld alá temették. Ez alól kivétel Nagy Kázmér, akit nem tudni miért, a szenteknek kijáró tiszteletadással temettek el.

Felmentünk a Zsigmond-toronyba, amelyben öt gigantikus harang követi egymást felfelé haladva. A lépcsőkön tömeg volt, mindenki a harangok nyelvét fogdosta (elég fényesek is voltak), ugyanis a néphagyomány szerint így lehet kívánni valamit. Fentől szép kilátás nyílt a városra, bár az idő a két nap alatt megszokott borús volt.

A reneszánsz árkádos belső udvart már egyedül néztem meg, a sokórás szabadprogram keretében. Visszatérve a sürgő-nyüzsgő városi részbe, elálldogáltam kicsit az italbolt előtt. Ugyanis egyik alkalommal Évike mesélt a lengyel vodkákról, azok között egy vodkakülönlegességről, a bölényfűszálas vodkáról, helyi nevén Zubrowkáról. Ezt szemléztem meg, miközben azon mélázgattam, vegyek-e, már egészen kis mennyiségben is lehetett ugyanis kapni 5-6 zlotyiért. Végül letettem a vételről, mivel nem lett volna kinek ajándékozni.

Este a vacsora egy kis étteremben esett meg, ismét hagyományos és lengyel menü közül lehetett választani. A lengyel menüben azúttal gombaleves, és második fogásnak bigosz volt. A bigosz hasonlít a székelykáposztára, tejföl nélkül.