Hétfő itthon

Reggel 6-kor érünk Pozsonyba, leszedjük a bringákat a vonatról. Az A-terv az, hogy vonattal folytatjuk utunkat Budapestre, ennek érdekében megpróbáljuk megkeresni az információt és árajánlatot kérni. Nincsen külön információ, vannak viszont hosszan tekergő sorok a nemzetközi jegypénztárak előtt. Kinn van az „i” betű, úgyhogy beállunk egy sorba, ami valahogy sokkal lassabban araszol előre, mint a hasonló jellegű sorok Budapesten – 20 perc alatt törünk az élre. Ugyan a pénztár nemzetközi, a feliratok is angolul vannak, a pénztáros kisasszony mégsem beszéli (ez nálunk is így lehet). Sebaj, Budapestet, a két személyt és a két bicót így is megérti. Sokalljuk a 984 szlovák petákot (ami egyébként sincs nálunk) a 210 km-es útért, ezért nem vesszük meg a jegyet. A kisasszony mérgesen ráncolja a homlokát, hogy így lóvá tettük, pedig mi mondtuk, hogy csak érdeklődni szeretnénk..

Akkor tehát B-terv, azaz reggeli torna: csomagok átszervezése (hátizsákból vissza a biciklistáskákba), majd irány Rajka, az első magyar falu. Pozsonyból kijutni fáradságos, nem túlzottan kerék(pár)barát a város – felhajtunk egy felüljáróra, de a lehajtás már nem olyan sima, a másik oldalon ugyanis lépcső és elromlott lift fogad minket. Másfél óra után végre elérjük a Dunát, 10 órára be is gördülünk Rajkára. Csomagok visszarendezése, illetve edzés a szűk magyar vonatokra 11-ig – ekkor indul a vonat Győrbe.

Beizzítjuk a telefonokat, hírül adjuk az itthonmaradottaknak megérkezésünket, majd felszuszakoljuk a bicikliket a vonatra, amivel nagyjából el is torlaszoljuk a bejáratot. A vonaton tudunk csak jegyet venni (Rajkán megszűnt a pénztár), Győrben átszállunk a pesti gyorsra, s azon izzunk a Keletiig. Itt még egyszer utoljára átpakoljuk a csomagokat, aztán laza tekerés haza a vidám pesti aszfalton.

Hurrá, itthon vagyunk!