Hétfő itthon

Reggel 6-kor érünk Pozsonyba, leszedjük a bringákat a vonatról. Az A-terv az, hogy vonattal folytatjuk utunkat Budapestre, ennek érdekében megpróbáljuk megkeresni az információt és árajánlatot kérni. Nincsen külön információ, vannak viszont hosszan tekergő sorok a nemzetközi jegypénztárak előtt. Kinn van az „i” betű, úgyhogy beállunk egy sorba, ami valahogy sokkal lassabban araszol előre, mint a hasonló jellegű sorok Budapesten – 20 perc alatt törünk az élre. Ugyan a pénztár nemzetközi, a feliratok is angolul vannak, a pénztáros kisasszony mégsem beszéli (ez nálunk is így lehet). Sebaj, Budapestet, a két személyt és a két bicót így is megérti. Sokalljuk a 984 szlovák petákot (ami egyébként sincs nálunk) a 210 km-es útért, ezért nem vesszük meg a jegyet. A kisasszony mérgesen ráncolja a homlokát, hogy így lóvá tettük, pedig mi mondtuk, hogy csak érdeklődni szeretnénk..

Akkor tehát B-terv, azaz reggeli torna: csomagok átszervezése (hátizsákból vissza a biciklistáskákba), majd irány Rajka, az első magyar falu. Pozsonyból kijutni fáradságos, nem túlzottan kerék(pár)barát a város – felhajtunk egy felüljáróra, de a lehajtás már nem olyan sima, a másik oldalon ugyanis lépcső és elromlott lift fogad minket. Másfél óra után végre elérjük a Dunát, 10 órára be is gördülünk Rajkára. Csomagok visszarendezése, illetve edzés a szűk magyar vonatokra 11-ig – ekkor indul a vonat Győrbe.

Beizzítjuk a telefonokat, hírül adjuk az itthonmaradottaknak megérkezésünket, majd felszuszakoljuk a bicikliket a vonatra, amivel nagyjából el is torlaszoljuk a bejáratot. A vonaton tudunk csak jegyet venni (Rajkán megszűnt a pénztár), Győrben átszállunk a pesti gyorsra, s azon izzunk a Keletiig. Itt még egyszer utoljára átpakoljuk a csomagokat, aztán laza tekerés haza a vidám pesti aszfalton.

Hurrá, itthon vagyunk!

Vonatnap

Időben indulunk, elérjük a kiszemelt vonatot. A végcél Cheb a német-cseh határon, 3-szor kell átszállnunk addig – Koblenzben, Frankfurtban és Nürnbergben. A bicikliket mindig vagy fel, vagy le kell tenni a vonatra – a padló sohasem pont olyan magas, mint a peron. Emmerichben a lépcsőkön is cipelni kell le s fel, Koblenzben csak fel, mert lefelé még van mozgólépcső. Koblenz után sorstársakkal találkozunk, egy lengyel párral, akik Angliából jöttek Franciaországon és Belgiumon keresztül egy tandemmel - egészen Cheb-ig utaznak velünk. Ezek után igazán nincs okunk panaszra – a tandembicó felügyeskedése a vonatra jóval több vesződséggel jár. Este 7-kor érünk Cheb-be, ez már Csehország, itt a bringák leszedése után elbúcsúzunk a lengyelektől.

Némi informálódás után úgy döntünk, nem töltjük itt az éjszakát – 20.20-kor indul egy vonat Prágán keresztül Pozsonyba, erre váltunk jegyet, miután el nem herdált európai pénzünk egy részét cseh királyi ékszerekre cseréljük. A jegy 966 cseh (ország)almába került, kb. 600 km-re elegendő. A kerékpárjegyet a vonaton kell megvenni (40 alma), viszont ezzel komplett szolgáltatást vásárolunk: a bicókat fel sem kell tenni a vonatra, ezt is a kalauz intézi, lezárja őket, s a kapott cetli ellenében reggel Pozsonyban átvehetjük őket.

A vonaton alvás nem szuperkényelmes, de saját fülkénk van, és ha azt vesszük, hogy alvás közben még helyváltoztató mozgást is végzünk – hát, igazán megéri a fáradságot.

Szombat, úton II.

Mindent elborító ködben és hűvös időben ébredünk – igazi biciklizőidő, reméljük, hogy kitart délutánig. Kicsit körülnézünk a faluban, ahol piacosok pakolásznak elő a korahajnali (tíz órai) időben. Kiszemelünk egy kocsmának látszó helyet, reggelizés céljából. A hely igazi szocreál stílusú: fényesre pácolt falak, ezüst szigetelőszalaggal összeragasztott gyűrött, kék padlószőnyeg, piros műbőr székek, a tulajdonos a lábát a székre feltéve köti be a cipőfűzőjét. A világ legjobb reggelijét esszük itt: kenyérszeleteken sonka és sajt, az egész pedig három tükörtojással leborítva, fincsi ubisaláta, tea, istenien jó kávé.

Délre kicsit kisüt a nap, a ruháink megszáradnak, mi viszont már a sátor lebontása alatt égünk. Tekerés, vasút mellett egy darabig, majd elérjük a Waal folyót. Innentől majdnem végig a gáton tekerünk tovább. Nagyon festői látvány – a folyó partjai homokosak, a Waal és a gát közötti terület általában le van zárva, ide csapják ki a teheneket, lovakat, birkákat legelni és inni.

A folyó bal oldalán tekerünk, Nijmegen a másik oldalon délután ötkor megint csak egy villanás, megyünk tovább. Elhaladunk Gendt mellett, majd megválunk a Waaltól – a Pannerdens Kanaalnál kompolunk, majd a Waal és a P’ Kanaal találkozása után folytatjuk utunkat. Tolkamer, Spijk, majd egyszercsak észrevétlenül átlépjük a holland-német határt. Innentől a bicikliutat birkákkal kell megosztanunk, néha át kell tolni a bringákat forgókapukon, amelyek a juhokat vannak hivatva korlátozni.

Már németül érdeklődünk Emmerich után, ez az aznapi úti célunk, innen indul másnap reggel a vonatunk. Emmerichben is megszólítanak minket, hogy miben tudnának segíteni. Hosszas csellengés után kiderül, a városban nincsen kemping, úgyhogy az egyetlen fellelhető hotel mellett döntünk, márcsak azért is, mert reggel 7-kor indul a vonatunk (http://www.db.de), s kényelmetlen lenne reggel korán vizesen összekapni a sátrat. A hotel drága (70 turistapénzünk bánja), de a reggelit becsomagolják nekünk s a vasútállomás csak 10 méternyire van.

Még este megvesszük a másnapi vonatjegyet, automatából, mert személyzet már nincsen. A schönes Wochenende jeggyel át tudjuk utazni egész Németországot, a neve (szép hétvége) azonban megtévesztő, mert csak egy napra érvényes. A kerékpárjeggyel együtt 37 csibukot fizetünk érte.

Még este átszervezzük a csomagokat is, kipakolunk a biciklistáskákból a hátizsákba, felkészülve arra, hogy a bicókat majd emelgetni kell a vonatokon fel- és leszálláskor, illetve lépcsőkön vinni.

Péntek, úton I.

11-kor check-out a kempingből, az utolsó képeslap útjára bocsátása, csomagok elrendezése, azután irány haza. Az Amsterdam Rijnkanaal mentén tekerünk sokáig, Muiden mellett is elmegyünk. Néha megállunk kifújni magunkat (ivás, napkrémezés, néha evés), az út és a táj nem kimondottan változatos – jobbfelől a csatorna, balra fák, majd időnként jobbra fák és baloldalt a csatorna, néha házak. Vidéken nagyon szép házak és óriási kertek vannak, állatok közül leginkább csak tehenet látunk a réteken, a kutya ritka. Ha mégis van, akkor ő is a biciklin utazik elöl külön kosárban vagy oldaltáskában. A függöny itt nem divat az ablakokon, inkább csak dísznek van, illetve sötétítés céljából, az ablakok pedig mindenhol nagyon tiszták.

Délután öt óra körül elérjük Utrechtet, csak egy villanás a város, gyorsan áttekerünk rajta. Útközben elvesztettük a csatornát, úgyhogy újra meg kell keresnünk. Közben elkap minket egy zivatar, ezért behúzódunk egy híd alá. Itt egy óránál is többet várunk, ugyan már nem esik, de szemben sötét felhők látszanak és erős zivataros széllökéseket érzünk. Kb. 8 óra, amikor rászánjuk magunkat az indulásra, két km-rel arrébb újra víz ömlik a nyakunkba, egy fa alatt várunk tovább. Wijk bij Duurstede-nél átkompolunk s még mindig a csatorna mellett folytatjuk az utat. Fél tízkor egy golfpálya mellett haladunk el, már kezd sötétedni, lassan szállást kell keresni.

Elindulunk a főút mentén egy falu irányába, ahol a térkép bungalóparkot jelöl. A faluban megkérdezünk egy kutyát sétáltató nőt, merre van a kemping (érdekes módon itt senki nem rezzen össze, ha valaki a sötétben megállítja – sőt, az utcai világítás sem túl erős), de nem tudja megmondani, 5 perc múlva azonban már két másik kutyás lohol utánunk. Megtudjuk, hogy itt nincs kemping, volt, de évekkel ezelőtt megszűnt, viszont pár faluval arrébb, itt-meg-ott már kettő is van. Fél 11, töksötét van, nincs már nagyon kedvünk tekerni (90 km van a kerekeinkben), de elindulunk. Útközben néha látunk egy-egy embert, olyankor megkérdezzük, merre.

Elérjük Ingent, az utolsó információ szerint a templom és a szélmalom között van a kemping. Találunk egy térképet az egyik kanyarban, alighogy elkezdenénk böngészni, az egyik házból kisiet valaki, hogy segíthet-e valamit. (Általában jellemző Hollandiában, hogy lakott területen nem tudunk három percet állni úgy térképpel a kezünkben, hogy valaki meg ne szólítana és meg ne kérdezné, mit segíthet.) Kiderül, hogy a 30 méterre lévő zenés helyen (amit én kocsmának néztem, de valójában az a recepció) tanyázik a tulajdonos, úgyhogy seperc alatt meg is találjuk, befizetünk (olcsóbb, mint Amszterdamban – 11.5 malacpénz két zuhanyzóérmével együtt). Sebes sátorverés, mert már mindenen nagyon gyorsan képződik a harmat, majd alvás.

Csütörtük, utolsó nap Amszterdamban

Utolsó nap Amszterdamban. Waterloo-piac, nagyon sok az indiai – színes ruhák, ékszerek – sokkal gazdagabb a választék, mint otthon. Itt is divat a puma-puli fele póló helyi változata, láttunk halasat "tuna", teheneset "koema" felirattal. A bicókhoz mindenféle csengők (katicás) és dudák (elefántos, krokodilos) kaphatók, végül egy pumpát veszünk, potom 1.5 fotonért.

Utána Tropenmuseum, múzeumkártyával. A múzeum különböző kultúrákat mutat be – indiai, afrikai, dél-amerikai, karibi, Fülöp-szigeteki, indonéz. (A globalizáció antiszociális voltát világítja meg erősen.) Nagyon gazdag gyűjteménnyel rendelkezik, egyszerre lehetetlen mindent részletesen megtekinteni.

Múzeum után ajándékvadászat, majd tekerés haza a szajréval.

Holnap reggel indulás haza korán reggel, Utrecht előtt meg sem állunk, aztán majd meglátjuk..

Szerda, Edam

Ha szerda, akkor sajtpiac Edamban. Nem ébreszt a telefon, úgyhogy fél hét helyett nyolckor kelünk, indulás kilenckor. Kb. 20 km-re van Edam, néha meg kell állni és kérdezősködni. 11-re érünk oda, de semmiről nem késtünk le: egy kisebb piac fogad minket, ahol zenére hozzák-viszik a sajtokat kétemberes, vállra akasztható "petrencéken". A sajtokból venni is lehet – kb. 10 kopek egy kisebb guriga (vétel előtt meg lehet kóstolni). A mulatság fél egyig tart minden szerdán. Elvánszorgunk az Edamsmuseumba (a kártya jó ide is). A múzeum olyan kicsi, hogy az itt kapott belépőjegy a szemben lévő városházába is érvényes – mindkettő pici, festményekkel, bútorokkal. A múzeum épülete már kívülről is láthatóan dől, belépve is megmarad ez az érzés.

Hazafelé a sajtvárostól kb. 10 km-re lévő tóban fürdőzünk, a kagylókészletünket is sikerül kibővíteni. A bicikliút végig füves rétek között vezet, ahol tehenek, birkák legelnek, de láthatunk pöttyös őzeket, szélmalmot is.

Kedd, Muiden

Rövid tanakodás után irány a 15 km-re lévő Muiden, ahol egy kastély a látványosság, Muiderslot. A faluig egyenes bringaút vezet végig a folyó mellett, enyhe szembeszélben. A kastély külsőre impozáns látványt nyújt, belül viszont egy kisebb csalódás. Kiállított tárgyak nem nagyon vannak – 1-2 páncélostól és egy fél darab berendezett szobától eltekintve – a feliratok pedig hollandul mindenütt. A gyerekeknek van néhány kardos-páncélos játék, mi sajnos ezekből már kinőttünk. A lépcsők ide-oda kanyargás után cselesen a múzeumshopba és a büfébe torkollanak. A kert tűrhető: balra virágok, jobbra haszonnövények. Van benne egy kis lugas csengőkkel és minden csengőn fehér szalaggal, azon nevekkel és évszámokkal, mintha halottakat jelképeznének, bár gyanúsan sok közöttük a japán.

Hazafelé tekerés már erősebb ellenszélben.

Délután Amszterdam, Albert Cuyp-piac, rekkenő forróság, de a zokni itt olcsó.

A Prinsengracht 267. előtt hosszú-hosszú sor, reménytelen kivárni, az Új Templom (Nieuwe Kerk) aug. 1-ig zárva, úgyhogy azonnali program híján tekerés haza, kis pihi, vacsi.

Utána vissza a városba az Anna Frank Huis-hoz, 8 óra, már egyáltalán nincs sor. A belépő 7.50, a múzeumkártya ide nem jó, viszont este 9-ig nyitva van (nyáron). Érdemes egy órával azért zárás előtt érkezni. A háznak szelleme van (genius loci), nem szokványos múzeum. Sajnos az eredeti bútorok elvesztek, a bejáratnál egy kis makett alapján lehet elképzelni, hogyan nézhetett ki 1942 es 44 között, amikor 8 ember rejtőzött itt. A modell Anna apja, Otto Frank elbeszélése alapján készült – egyedül ő élte túl a letartóztatást és a lágert.

Anna apja egy lekvárgyártó cég igazgatója volt, s az üzlet a Prinsengracht 267. alatt volt. Az első 2 emelet maga az üzlet, s a lakás-rész, ahol a 2 család bujkált 1942-től egy könyvfallal volt elválasztva ettől. Anna szobájában a falon megtartották az eredeti tapétát, rajta az Anne által válogatott képekkel, fotókkal. Meg lehet tekinteni az eredeti naplót is, amelyet egyébként 1947-ben adtak ki először – két évvel a háború befejezése után. A múzeumshop-ban okosan a napló különböző nyelvű kiadásait lehet megvásárolni és nem hűtőmágneseket vagy egyéb szuvenírokat.

Este szexmúzeum – Anna Frank után nem igazán stílszerű. 3 hallér a belépő, a múzeumkártyán csak nevetnek a bejáratnál. A kiállítás nem túlságosan fantáziadús – 1800-as évektől napjainkig szex-, pornó- es erotikus fotók orrvérzésig, néhány műtárgy, amiről megtudhatjuk, hogy már az ókori görögök és rómaiak is, Marilyn Monroe egy sarokban, szextelefon, mutogatós bácsi és egy Sade márki szoba perverzeknek, illetve szörnyülködni vágyóknak.

Hétfő, Amszterdam

Reggeli, internescafé, komp, Rijksmuseum. A múzeum előtt rövidebb sor kígyózott, mint előző nap, így seperc alatt bejutottunk. Láttunk Rembrandt, Vermeer és kortárs képeket. Annyira elfáradtunk, hogy ezután letettük a bicókat es uzsizóhelyet kerestünk. Uzsi után megtekintettük a már bezárt Waterloo-piacot (éppen takarították), a bezárt botanikus kertet, a bezárt állatkertet, és a bezárt Albert Cuyp piacot, aki egy festő, s a Rijks-ben láttuk képét is.

A bicajozás. Az itt egészen más, mint odahaza. Egyrészt itt minden a bringásoknak van alárendelve: a gyalogosokra rá lehet csengetni, amitől ijedten húzódnak a saját sávjukba, az autósok pedig még azelőtt lassítanak, illetve megállnak, mielőtt még a cangás fejében egyáltalán megszületne az áthajtási szándék. A bringák is mások, nem az otthon unalomig ismert mountain-bike-ok. Itt a legtöbb bicikli sima (city) bike, versenybringát csak elvétve látni rohangászni az utakon – nincs is rá szükség, elég kevés az emelkedő. A biciklik színesek (nemritka a rózsaszín vagy narancssárga bicó) és testreszabottak – öltönyös-nyakkendős úri ficsúroknak és egyéb előkelőségeknek elegáns fényes-fekete kerékpár, hippiknek bohókás sárhányó, láncvédő, gyerekeseknek mindenféle szerkezet a kisklapec(ok) szállítására, s elöl védőpajzs, nehogy összekócolódjon a kedves utazóközönség haja, kutyásoknak mindenféle alkalmatosság hogy a kedvenc minél kényelmesebben utazzon, valamint biciklistáskák széles tárháza. Szóval amilyen igény az emberben biciklivel kapcsolatban csak felmerülhet, azt itt megvalósítják. A guide szerint gyakori a kerékpár-tolvajlás, ezért a különböző záraknak is széles választéka került kifejlesztésre. A legelterjedtebb a karvastagságú acéllánc, amelyet általában valami tokba bújtatnak, hogy ne rozsdásodjon.

Érdekes módon bár annyi bicikli van Amszterdamban, mint égen a csillag, mégsincs kerékpár- (van viszont szélmalom- és fapapucs-) kultusz a turistáknak – az ajándékboltokban nincsenek biciklis szuvenírek (pl. porcelán- vagy fabicók), a legtöbb, amit venni lehet, az néhány képeslap, illetve biciklis nyakkendő.

Vasárnap Amszterdamban

A Rijksmuseum (Állami Múzeum) előtt hosszan kígyózó sor, úgyhogy a van Gogh múzeum mellett döntünk. 35 krajcár az éves múzeumkártya (a belépő 10 kopek lenne kobakonként), ami sok helyen érvényes, és nemcsak Amszterdamban.

A múzeumban nemcsak van Gogh képek vannak, hanem hozzá kapcsolódóan japán kiállítás is. A múzeumshop mellett egy számítógépről videoüzit lehet küldeni.. A múzeumboltban viszonylag olcsók a reprók – 6-15 kopek egy kis/nagy kép.

Délután szamarainkat leparkoljuk, majd szép női módra shoppingolásba kezdünk – ezúttal férfiruhák beszerzése a cél, miután felhagytunk a további reménykedéssel, hogy megkerül a tékozló csomag.

Második nap

Amszterdam, reggeli, majd gyalog a komphoz. A komp ~3 perc alatt éri el a túlsó partot, jobbára biciklisek utaznak vele, gyalogost csak elvétve látni. Az autósoknak alagút van, híd egyáltalán nincsen.

Piacra megyünk, ahol találunk egy eladó bicajt. Hamar kiderül, hogy a bicónak párja is van:

* bicó1: sötétzöld Gazelle férfi kerékpár, váltó és kézifék nélkül. Öregebb, mint a másik velocipéd.
* bicó2: barna (az én színem) New Yorker női kerékpár, szintén kontrával, váltó nélkül.

Némi tanakodás után úgy döntünk, megvesszük a drótszamarakat. Kiderül, hogy lakat is kéne, veszünk két U-lakatot (belvárosi) feláron és kapunk hozzá még 2 kerékbilincset is, grátisz. Azután kellene még pár kulcs meg ragasztó is, úgyhogy az ár még feljebb srófolódik.

Immár két biciklivel térünk haza a túlsó partra. Veszünk 2 pólót, szeretnénk róla nyugtát kérni a piacon (mert a biztosító csak így fizet a poggyászkésésért), az eladó azonban közli, hogy nincs, nem létezik, blokk sem.

Bevásárlás, tekerés haza szemerkélő esőben. Hazaérve óriási felhőszakadás, fél-3/4 óra, a végére a sátor alatt a homokon felgyűlt a víz – tiszta vízágy. Veszünk 2 polifoamot, az éjszakát már azon töltjük – hálózsák nélkül, reménykedve, hogy másnap betoppan az elkéső csomag.
Este 6-kor tekerés, komp, irány a park kacsákkal, kutyákkal, majd körülnézés a parton a hajók között. Azután ugyanez visszafelé.

Vackor első napja az iskolában

Budapest, 3xx fok, forróság, araszolás a Hungária körúton. A repülőt ennek ellenére simán elértük.

A repülés Wizzair-rel ugyanolyan volt, mint Malévvel, csak itt pénzért adták a kaját-piát. A gép Szlovákia (Érsekújvár) – Csehország (Prága) – Turbulencia – Dortmund felett haladt el, majd innen egyenesen Amszterdam felé vette az útirányt.
Leszállás 45 fokos szögben megdőlve, néhány feltupírozott egyed haját megborzoltuk. Talán ekkor nyílhatott ki a csomagtartó, mert a kiszálláskor már eggyel kevesebb csomagunk volt. Szerencsére a legfontosabbak – a sátor és a hajszárító – megmaradt, csak 2 polifoam, 2 hálózsák és az összes férfi ruha késett/tűnt el. Ennyivel is kevesebb csomagot kellett továbbcipelnünk.

Ezután vonattal a Central Station-ra, majd onnan a révész átvitt minket a kompján az egy köpésre lévő túlpartra, ahol a kemping is volt (Camping Vliegenbos, Meeuwenlaan 138, Amsterdam-Noord, tel: 020-6368855). Becsekkoltunk a kempingbe. Miután sátrunk berendezésével nem kellett sokáig vacakolni, belábaltunk a belvárosba.

Már induláskor fáradtak voltunk, visszafelé azonban szinte félálomban jöttünk haza. Ebből rögtön felébredtünk, amint 3 fickó kísérletet tett arra, hogy értékeinken tovább könnyítsen. Sajnos nem akarták megérteni, hogy nem áll módunkban további értékvesztést elszenvedni. Tomi halált megvető bátorsággal ugrott ki egy arra haladó autó elé, kiabálva, hogy hívjanak rendőrt, de a lassításon kívül mást nem sikerült elérni. A mákvirágok hamarosan észrevették, hogy ez az akció már dugába dőlt, úgyhogy villámgyors profilváltás után egy kerékpárost próbáltak megfosztani az értékeitől, szemlátomást sikerrel, mert a következő pillanatban arra lettünk figyelmesek, hogy a férfi biciklijét hátrahagyva rohan egyikük után.

Ez volt az első nap... Folyt. köv.