2008. augusztus 27., szerda

Schönbrunn (augusztus 21., csütörtök)


Schönbrunn, ugye kérem szépen, kihagyhatatlan, ha az ember Bécsben van. Csak az addig tartó háromórás VÁROSI bicikliutat tudnám feledni! Nade, félre a nyavalygással, és lássuk sorjában, mi is volt!

Tehát a mai napra Schönbrunnt terveztük be, ennek megfelelően 11-kor arrafelé vettük az irányt. Az odavezető út elég hosszú és kimerítő volt, zömében a meleg külvárosi aszfalton, végül kettő körül értünk célba. A bicókat nem lehetett bevinni a parkba, úgyhogy a kapu előtt kötöttük le őket.

A helyet úgy kell elképzelni, hogy fenn áll a Gloriett, ahonnan szépen be lehet látni a nemcsak a lejjebb elterülő kertet és kastélyt, de a várost is. A kert a szokásos szépen nyesett, fazonra igazított bokrok és katonás rendben növő virágok összessége. Árnyékos és napos útvonalon is le lehet jutni a kastélyhoz (amelyet egyébként Mária-Terézia kapott hites urától házasságkötésük alkalmából), ahonnan megintcsak pazar kilátás nyílik a fenn lévő Gloriettre és a kertre.

A parkban való ténfergés közben megszemléztük az állatkertet (kívülről, mert egyrészt drága volt a belépő, másrészt állatok itthon is vannak) és az egykori galambházat (ahonnan a galambokat átköltöztették az állatkertbe).

A kertben való hosszas fényképezés, körültekintés közben hatkor lassan bezárt a kastély, úgyhogy hazafelé kanyarodtunk. Ezúttal a város belsejében sikerült kinézni egy viszonylag kényelmes utat a Kanal mentén.

Nincsenek megjegyzések: