Duma délután

Ebédelés a panzió éttermében. Sikerült leülnöm egy olyan asztal mellé, ahol két kisgyerek visongott és hangoskodott, s egy anyuka küzdött velük. Az ebéd vége felé feltűnt Apa is: Kőhalmi Zoltán :-) Hát, így mindjárt más: látni Anyát, aki kocsit hajt és azzal szerez örömet magának, hogy stikában rosszul parkoló nőtársain kárörvendezik, látni a fiút, aki Apát reggel azzal ébreszti, hogy szemenlövi a müzlis dobozban lévő szuperpajzzsal, s látni a kislányt, akivel Apu négy napot volt egyedül és ekkor moziba is mentek, hogy a gyerek tudja: "Apával jó!".

Igazán délután kettő felé kezd megélénkülni a helység, egyre több ember jön, betévednek a várba, a templomokba. Én is a Zichy-kastély felé veszem az irányt, kísérletem viszont kudarcba fullad, ugyanis a kastély kapuit zárva tartják.

Ekkor a Szent István templom felé veszem az utam, ahol ismét belefutok egy iskolás csoportba, így éppen elcsípem, hogy mit kell tudni a templomról: román-gótikus-barokk emlékmű, azaz időrendben, román stílusban épült a Vezsenyiek idejében, majd Kinizsi némi gótikus beütéssel átépíttette, s végül a Zichy-korban kapott egy kis barokk színt is pl. a tornyában, illetve a fából készült és barokk létére nem aranyozott oltárdíszében.

A vázsonyi körülnézés utolsó állomása az erdőben, a kék jelzés mentén található Pálos kolostor, vagyis annak romjai. A kolostort Kinizsi éptíttette a kenyérmezei csata után, s a szomszédos faluban lakó tálodi szerzeteket is ideköltözette. A kolostor pályafutása végül 1552-ben ér véget, amikoris felrobbantják azt elkerülendő, hogy a törökök "elfoglalják". Ez nem is történt meg.

Este van, este van, s megint duma, ezúttal valódi és nem Rádiókabaré, azaz a fellépők csak felállnak a színpadra (stand up) és beszélnek. Négyen voltak, megint volt Trabarna, és a hab a tortán: Kőhalmi Zoltán. A műsor ismét sokági eltartott, s utána megint volt humorista-simogató. Ezúttal azonban én is jelentkeztem a "fényképemért": Kőhalmi Zoltánnal készült a sztárfotó, aki végtelenül kedves volt, s tessék elképzelni, megismert az ebédelésből!

Hát, ezzel zárultak az én dumavölgyi kalandjaim.

Vázsony két poén között

Reggel, ébredés először reggel hatkor, de azután ellenállok a kísérétsnek, így végül nyolckor. Pedig a faluban még ekkor sincsen nagy élet.

Reggeli (vásárlás a közeli kis boltban, ahol kérni kell a dolgokat) után irány a vár, ami 9-kor "nyit". Még csak egy-két kósza család lézeng itt, kb. fél tízkor esik be egy nagyobb, iskolásnak látszó csoport.

A vár tulajdonképpen egy kőhalom most, amelyet a Vezsely család épített a 14. században, Kinizsi a család kihalása után kaptam meg Mátyástól, s 22 évig tulajdonolta. A híres torony, amit az egykori váras csokiról oly jól ismerünk, a lakótorony, az egyetlen, ami az elmúlt évszázadokban nem dőlt romba. Az összes többi hozzávalót - úgymint palota, várárok, figyelő - rekonstruálni kellett, amit az 50-es években kezdtek meg. (Mára a rekonstrukciót állítólag befejezték - hát nem tudom, lehet, hogy csak elfogyott a kő, mert a régi képeken jobban nézett ki.)

A torony falai alul még 2,5 méter vastagok, felfelé haladva viszont már fogyni látszott az anyag, mert itt egyméteres a falvastagság. A toronyba szűk csigalépcsőn lehet felkapaszkodni, és szép kilátás nyílik szerteszét (pl. az alant elterülő Dumasátorra!). Az épület egyébként nem a dombtetőn áll, hanem kicsit lejjebb, aminek két oka van: egyrészt, mert így közelről tudták felügyelni a "stratégiailag fontos kereskedelmi útvonalakat", másrészt mert a fennsíkon nehéz lenne vízhez jutni - a várban viszont forrás is van, amiből jelenleg a virágokat locsolják. A leírásban külön felhívták a figyelmet egy gótikus árnyékszékre is - hmmm... a gótikáról más elképzeléseim voltak.

Miután a várbelépő kombinálható a szabadtéri Néprajzi Múzeum belépőjével, ezért a városnézés második stációja itt volt. Itt sok érdekeset lehetett látni, de az igazán "felvillanyozó" dolgokat a várral szemközti Postamúzeum tartogatta. A múzeum két részből, a postai és a távközlési részből állt. A postai részben végigkövethető a K.u.K., majd királyi posta története, pl. megtudtam, hogy a házhoz való kézbesítés 1850-től jött divatba, és a postások kereplőkkel zörögtek, hogy beengedjék őket (akkor még nem volt csengő). Viszontláttam gyerekkorom kastélyos bélyegeit, amikor még bőven tíz forint alatt elment egy levél - rájöttem, hogy a hetven- és a százforintos bélyeghez még sosem volt szerencsém, pedig azokat a kastélyokat ismertem egyedül. Sokkal izgisebb volt a telefónia-terem, itt ugyanis összekötött telefonközpontokkal (Weiner elvtárssal szeretnék beszélni!), telefonokkal és telexekkel lehetett szórakozni. Szerencsére volt néhány gyereklátogató, úgyhogy nekik köszönhetően sokmindent láthattam működés közben.

A kabaré

Negyed nyolckor már tényleg tele volt a sátor. A szomszédos Nádas büfében - amit nem Nádas Györgyről neveztek el - sört és fröccsöt csapoltak, illetve popcorn-t és a kürtőskalácsot lehetett venni, amit mindenki fogyasztott is, pedig még el sem kezdődött a produkció! (Tisztára, mint a budapesti mozikban, ahol a film csak harmadlagos, mert első a kukorica, s második a kóla!)

A műsorban Litkai Gergő vitte a szót a számok között. A felvezetésnél megkérdezte, ki a helyi (néhány ember jelentkezett), majd ki érkezett 100, 200, 300 stb. km-ről (ők alkották a többséget) - volt, aki Hódmezővásárhelyről jött el. Ezután következtek sorra a számok, hát, én ilyenkor utána nagyon kevés poénra emlékszem, de nagyon sokan és nagyon jók voltak. Kőhalmi Zoltán másnap említette, hogy volt olyan fellépő, aki nem is tudta, hogy lesz aznap jelentük, "csak arra járt", és akkor beugrott.

Például volt megint Apa-szám, hagyományosan Aradi Tibor volt Inezke, az apa viszont nem Bajor, hanem Hadházi volt. A lassú felfogású Inezke azonban Hadházit is kiakasztotta, akárcsak Bajort szokta. Maksa Zoltán afrikai nyaralását adta elő édesen, Lorán Barna (Trabarna), aki a gépjárművek hangját utánozza nagyon jól, pedig egy Rába Steigerrel való megismerkedésével szórakoztatta a nagyérdeműt. Hadházi és Vida Péter előadták, hogy két ogre a Balatonon nyaral, Jeges Krisztiánnak pedig egy középkori ingatlanközvetítő el akarta adni a vázsonyi várat (1500-ban persze), s végül Hadházi-KAP-Jeges és Bruti előadták a "Miért fáj a szerelem?" című dalt.

Kőhalmi Zoltán beszélt egy "barátjáról", aki erős mágneseket gyűjt (Litkai: "Zoli mindig úgy beszél erről a srácról, mint barátjáról, pedig.."): milyen mágnes-kuriózumai lehetnek, hogyan tárolja őke otthon (külön szobában), hol lehet mágnest venni (hát, a mágnesboltban!), s hogyan viszi haza az új mágnest (nem villamossal). S végül Litkai és Kőhalmi között volt egy jelenet, amit már egy hetekkel korábban felvett jelenethez vettek fel, amikoris a frissen Karinthy-gyűrűt kapott Kőhalmi saját maga jeleneteit konferálja fel (ez volt a "Meggyűrűztek" című műsor, azt én is hallottam!). A műsor után volt "humorista-simogató", ahol a humoristákkal lehetett fotózkodni - nekem ezen az estén nem volt hozzá bátorságom, úgyhogy csak néztem, ahogy mások fényképezkednek a vicces emberekkel.

A felvétel fél 12-12 körül ért véget, de ez teljesen normális, "idehaza" is így szokott történni. Ilyenkor két egyórás műsor anyagát veszik fel három és fél óra alatt, de a személyes varázs miatt az élő felvétel sokkal-de-sokkal jobb, mint a rádióban hallgatni - ugyanis amellett, hogy itt a rádióból már kivágott részeket is halljuk, az is átjön, ahogy a színész produkálja magát, illetve olyan megjegyzéseket tesz pl. "hogy a hallgatók is tudják, a legszebb fellépőruhámban vagyok".

Dumavölgy - Humorvár

Eleinte lelkes voltam (találkozhatom a "humor nagyágyúival" - persze ezt megtettem már korábban is Pesten, ez és itt viszont más lesz!), de aztán ahogy a kiránduláson felvetődött ez a nagyvázsonyi kiruccanás, valahogy olyan szánalmasnak tűnt az egész. Ezért Nagyvázsonyba menni? Három napra? Egyedül?? Pedig előtte végig tudtam, hogy nagyon jó lesz, de így egy kicsit kedvetlenül indultam útnak. Tehát:

Indulás Pestről délután egykor. Legnagyobb meglepetésemre a busz nemcsak a Petőfi hídon áll meg, de a Kosztolányi téren is, majd a budaörsi kolesz irányában hagyja el a várost. Veszprémbe lassan, nagyon lassan érkezik Székesfehérvár érintésével. Itt át kell szállni a Vázsonyba tartó buszra, ami a pulai elágazónál tesz le. A buszmegállóban rögtön ismerősökbe botlom: Pieczka Ildi és barátai épp felszállnak ugyanarra a buszra, amiről én le - úgyhogy találkozásunk meglehetősen röpke.

Elbattyogok a panzióba, kipakolok a szobámban, majd ezt követően terepszemlére indulok a faluban, hogy hova is kell menni este a felvételre, mert kérem szépen, nézőnek jöttem a rádiókabaré felvételére. A Dumaszínház művészei tíz napot töltenek Nagyvázsonyban (csak úgy az - egyéves - "hagyomány" és a falu kedvéért), minden este felllépéssel, s a keddi estén a "hivatalos" Rádiókabarét is felveszik, Litkai Gergő vezényletével. Az itt előadott jelenetek egy része kfejezetten Vázsony-specifikus, azaz itt íródtak, a hely ihlette őket - de erről majd később.

A Dumaszínháznak egy lakókocsija van, ahol alapesetben jegyet lehet venni a műsorra, de most ezen túl "dumás" polót, bögrét, matricát, ÉS! dumás tangát is lehet kapni (a felirat rajta: Ide is bedumálom magam!). A felvétel egy nagy sátorban lesz, a mikrofonok és padok már elrendezve (persze, hogy elrendezve, hiszen itt már napok óta folyik a "duma"). Javasolják, hogy érdemes már hétkor helyet foglalni a nyolc órás műsor előtt, mert sokan lesznek.

Hét óráig a turistaszállóban ütöm el az időt, ahol is várak légi- és háromdimenziós fotóit lehet megszemlézni. Utóbbiak úgy néznek ki, mintha a piros és a kék festék kicsit a kontúrok mellé folyt volna, a piros és kék "üvegű" szemüvegben viszont csodás látványt nyújtanak. A sok kőhalom (érhető az utalás, ugye? Kőhalom!!) között felfedeztem a gyerekkori Márévárat is.

A felderítőút után visszacsellengek a a panzió melletti parkba, hogy a mellettem csörgedező, ivásra nem alkalmas patak mellett megírjam ezt a kis a szösszenetet. Aután felöltöm színházi ruhámat s irány a móka és a kacagás!