Anti-notesz

Van egy notesz, ahova nem azt jegyezzük fel, amit fejben szeretnénk tartani, hanem azt, amit a szívünkből ki kell zárnunk.

1. A jó, a rossz és a csúf-ot.
2. Clint Eastwoodot.
3. A fogatversenyeket.
4. A Podmaniczky bal oldalát a Bajza és a körút között.
5. A négyórás ücsörgést a Széchenyiben.
6. Általában a fürdőket.
7. A fintorgást a Lukács cukrászda előtt és a reggelizésről szóló csevejt.
8. A belga sörözőt.
9. Az odáig való gyalogolást az Oktogontól, meg a kilométerhiányra vonatkozó gúnyos kis kérdést.
10. A piros trikó-fehér nadrágra vonatkozó megjegyzést.
11. A borízű meggyes sört.
12. A paprikáskrumplit.
13. A krumplihámozót.
14. Az edényfogókat és az édes kis vitát.
15. A képújságot.
16. A Diéta éttermet.
17. Az Európa cukrászdát.
18. A Vörös Oroszlán teázót.
19. A beszélgetést az írásról és a kertről.
    
20. Az Auguszta cukrászdát a Moszkva térnél.
21. A Szent Jupátot.
22. A Városfalat.
23. Most már a Bambit is!
24. A térképbámulást.
    
25. Azt a szót, hogy dübel.
26. Hogy, hogyan kell a hagymát aprítani.
27. A legendát az almás teáról.
28. A jövőidejű mondatokat.
    
29. A bevárosi Auguszta cukrászdát.
30. A Múzeum cukrászdát.
31. A Fantás sört.
32. Az augusztusi tűzijátékot.
33. Az autósiskolát.
    
34. A kávézót a Nagymező utcában és a mentaszörpöt.
35. Lehet, hogy Klimtet is el kell felejteni??
36. A mesét a gyerekeknek a gonosz billentyűzetről.
37. A talp fájdalmas masszírozását.
38. A tenyér fájdalmas masszírozását.
39. A derék masszírozását.
40. A szeles könyvet.
41. A kapcsoskönyvet.
42. Hogy meghalt Darvas Iván.
    
43. A szalvétadarut.
44. A május elsejét.
45. A Városligetet pokróccal.
46. A Városligetet padon.
47. A Városligetet besétálva.
48. A bolhapiacot.
49. Azt a kérdést, hogy "Minek?"
50. A Sztrugackij-könyveket??
51. A Szépművészeti Múzeum egyiptomi részét és az egyiptomi ásatót.
52. El Grecót.
53. A forraltbort a városligeti sátorban.
54. A forraltbort a Mezőgazdasági Múzeumnál.
55. Azt, hogy a fizetség a társaságom.
56. A Lehel-piacot????
57. A sváb pékséget.
    
58. A szőrös dinnyét.
    
59. A kávét a Szemiramiszban.
60. A melange-ot.
61. Az ezer évvel ezelőtti teázást a Szemiramiszban.
62. A borzalmas borsófőzelék-csokoládét.
63. A március 13-át.
64. Az augusztus 13-át.
65. Az oroszlánt.
66. A parancsnokot.
67. A szilvázást.
    
68. A mentateát.
69. A teában kinyíló virágot.
70. A sosem-lett zöldségcsokrot.
71. A kék papucsot.
72. A fehér foltokat, amik csak nekem..
73. A Császár-Komjádit a 25 méteres beosztással.
74. Az NDK-s úszónőt.
75. A lábakat az ölemben nagyon rég.
76. Az illatot.
77. A puha, hűvös bőrt az egyenetlenségekkel.
78. A szeplőket a vállon.
79. A cicák nagy "barátját".
80. A kiskacsa megölőjét.
81. Rocky megsiratóját.
82. Azt a kérdését: "És neked mi a gyenge pontod? Mondd meg, és annál gyötörlek."
83. A Melegkonyhát.
84. A Baader-Meinhof csoportot.
85. Hogy elképesztő módon átpörgette a legjobb filmeket!
86. Azt a mondatát, hogy Népszabadságot olvasni bocsánatos bűn.
87. Krúdyt, Szindbádot.
88. Az örök vacsorát a Nyugatinál.
89. A halas könyvjelzőt.
90. A darvas borítékot.
91. A születésnapot az Andrássy-Bajza sarkán.
92. Az elcserélt esernyőt-ebédet.
93. A csillagokat, amik nevető arcot formáznak.
    
94. A nagyon közeli, részleteket (pl. a kordbársony táska textúráját) mutató, elképzelt fényképeket.
95. Az s.k. szedett, tökéletes gyöngyvirág-csokrot.
96. A piros cérnát.
97. A soha meg nem kapott százszorszép-csokort.
98. A tökéletes rózsát.
99. A krumplilevest.
100. Az olyan futurisztikus mértékegységeket, mint 8 liter.
101. Azt a nézetet, hogy a tárgyak azért vannak, hogy bennünket szolgáljanak.
102. A Tolnanémedi, Pincehely, Keszőhidegkút, Szakály-Hőgyész vonalat.
103. Szavakat: bolond, orosz terrorista, boldog, tökéletes, nagyrabecsülés, gyémánt, vas, kevés, édes, édesdrága, buja, érzéki, hedonista.
104. Szavakat: tessék, kéró, kecó, doksi, 5S, kendó, Japán.
105. A rendet.
106. A páros dolgokat.
107. A kettévágott almát.
108. Az étel és az élet dicséretét.
109. Az ágy bal felét.
110. Az otthonos piros takaróhuzatot.
111. A piros nyakláncot.
112. A tengert, ami behúz és ami szeret.
     
113. Az integetést a villamos-megállóban, hátulról a második ajtóval szemben.
114. Az integetést a troli-megállóban, az utolsó ajtóval szemben.
115. Az aggódást, a féltést, a gondoskodást és az ezen való versengést.
116. A "meleg" helyzeteket.
117. A civódó szeretgetést.
118. Az erőgyűjtést az ajtó túlfelén.
119. A sírást.
120. Az erőgyűjtést az ajtó becsukódása után.
121. A kurva novembert. Ami valójában októberben volt.
122. Azt, hogy mi lehet tökéletesebb a tökéletesnél.
123. Az állandó, hülye, másoknak való segíteni és megmenteni akarást.
124. Hogy én vagyok a fehér pont a feketeségben.

Az út

Végül mégis egyedül kellett ezt a filmet megnéznem. Az élményt így nem tudom mással megosztani, kénytelen vagyok itt megőrizni. (Olyan ez a blogírás - legalábbis számomra -, mint behajítani az óceánba egy palackba zárt üzenetet azzal a reménnyel, hogy valaki egyszer majd kifogja és elolvassa. Csak elolvassa és érez valamit. Például azt, hogy valahol valaki valamiről valami pontosan olyat gondolt vagy érzett, amilyet ő. És akkor tudja, hogy nincsen egyedül a világon. Pedig eleinte teljesen "normális" céllal kezdtem blogot írni..)

Szóval a film. Valami teljesen másra számítottam, kevésbé "borzalmasra", jóval lassabb és "unalmasabb" történetre. Mert az utazás számomra legtöbbször azt jelenti, ugyanazon az útvonalon sokszor végigmenni, események nélkül, csak a saját gondolataimmal összezárva, amik ismertségüknél fogva már véresre csiszolják az agyamat.

Ez az út más: ez "AZ" út. Alanya a Férfi és a Fiú (Fia), célja maga az utazás. Borzalmas, egyszerűen borzalmas volt, amiken átmentek a végtelenül sivár és lepusztult világon, ahol az emberek is azok voltak. Lelkükben rosszak, minden kapcsolat életveszélyes kockázat, és éppezért hihetetlenül boldogító a találkozás a hasonlóval. Az előzmények és utózmányok egyáltalán nem érdekesek: valami történt, amitől a világ ilyen hely lett, és hogy ez meg fog-e változni, nem számít. Tényleg csak az út van, amelyen az apa tanítja a fiát, hogyan kell élni az életveszélyes életben, akkor is, amikor ő már nem lesz. A tanítás annyi, hogy nagyon óvatosnak kell lenni az emberekkel, mert a rossz emberek ugyanúgy néznek ki, mint a jók - irgalmatlanul mocskosak -, s egy kis tévedés is végzetes lehet. A szívünket-életünket védeni kell, és ha rossz kezekbe kerül, akkor meg kell tőle válni. Az apa már egyetlen találkozást sem reszkírozna meg, a gyerek viszont elkeseredetten vágyik másokra. Éppen ezért ő az, aki minden alkalmat megragad, hogy megkockáztassa a jóságot, a mások szeretetét - mert végtelenül magányos dolog az utolsó Embernek lenni a világon.

Olyan, mint egy szívbéli út (biztosan azért látom így, mert tök' sivár lelkiállapotban néztem végig a filmet) - nagyon nehéz, küzdelmes, de valahol mindig akad egy kincs. Ettől olyan nehezen viselhető az egész: töméntelen sáron és néhány gyémánton kívül egyszerűen nincs semmi, sehol egy boldogító vasdarab. Szétféltem és -izgultam magam az úton, és még életemben nem voltam ilyen hálás a happy endingért. Persze ez csak amolyan visszafogott szomorú-boldog vég, amit a történet keretei megengednek, de így is elég súlyos: valahol valaki ugyanazt gondolja és érzi, amit te. S ha megtalálod-megszereted ezeket az embereket és velük maradsz, akkor soha többé nem leszel egyedül, és minden, de minden végtelenül könnyűvé válik.

Spiegelmann Laura: Édeskevés

Édeskevés. Ez a szó tökéletesen jellemzi az elmúlt heteimet, meg azok végkifejletét, minden tekintetben. Először Édes. Azután kevés. És végül édeskevés.

A történet is valami ilyesmit takar - és tökéletesen hétköznapi. Laurát elhagyja édes-kedves szívszerelme. Á, dehogyis elhagyja, csak megcsalja. De ez annyira nem lényeges, ami sokkal szívszorítóbb, az a nő szertehullása a szakítás után ("szertehulló lány"), és ahogy ez "meg van írva". Önpusztítás. Ivás az eszméletlenségig. Érzelemmentes szex bárkivel. Nyávogás-nyavalygás-vinnyogás-sírás. S mindezek körforgása. Öngyilkossági kísérlet. S valahol a vége felé kiderül, hogy a történet, amit az ember a kezében tart, a pszichiáter javaslatára elkezdett terápiás írás. Élesen is feszül egymásnak az intenzív érzelmi tartalom és a hideg fejjel szerkesztett, célratörő, jó stílus.

Óóóóó, mennyire érthető, hogy a nő nem bír kilépni a kis örvényéből, és csak nyávog és önpusztít. És egy ponton megállapítja, hogy hihetetlen, de még mindig él. Végül mindig ide jutunk ki. Mennyire szánalmas és gyűlöletes, ahogy a lélek meg akar halni, de a gyáva, áruló kis test már előbb megadja magát, s a drámában is csak magára gondol: éhes és szomjas és fázik és álmos. Bár ez utóbbi még kecsegtet némi reménnyel, hogy esetleg az ember reggel már nem ébred fel, csak szépen-okosan-egyszerűen elalszik örökre, mint egy virágszál. De hát ez csak keveseknek sikerül. A kitartóbbak ilyenkor megpróbálkoznak némi önpusztítással, az öngyilkosságig viszont már csak az igazán elszántak jutnak el. Hah, mennyire borzalmas, hogy a test MINDENT túlél!

Nade félre a lányos nyafogással, vagy másfél éve olvastam ezt a könyvet, és vagy fél éve kezdtem el írni róla a bejegyzést. Azt hiszem, ideje befejezni végre. Lássuk hát, mit gondoltam fél éve!

Hogyan is kezdődött ezzel a könyvvel? A Népszava egyik Szép Szó-jában olvastam egy recenziót Ambrus Judittól. A kritika furin volt megírva, nem a kritikus személyében, hanem átadva a szót és a tollat egy Lala nevezetű hódolónak, aki aztán melegen felmagasztalta a könyvet és persze Laurát. Szóval Spiegelmann Laura Édeskevés című könyvéről van itt most szó.

A kedv tehát könnyen megvolt a könyvhöz, úgyhogy hamar elolvastam. Majd egy kicsit utánanéztem az interneten, s akkor láttam, hogy eléggé le vagyok maradva: a könyv előbb blog volt, melyen sokan csüngtek már vagy fél éve. Ezután ráakadtam a kapcsolódó műkritikákra is. Nos, a legfontosabb téma az Édeskevéssel kapcsolatban a tehetséges író lehetséges személye. Nő? Netán férfi? Spiegelmann Laura egy álnév? És ki rejtőzhet mögötte? Mert ugye, az - a nagyokosak szerint - lehetetlen, hogy egy ismeretlen tollnok elsőre ilyen jól szerkesztett, feszes könyvet írjon. Ez kérem szépen, csakis olyannak sikerülhet, aki már maga mögött tud 1-2 nagybecsű művet, sőt mi több: férfi az istenadta (már a stílusa miatt). Úgyhogy Garaczi, Kukorelly voltak a leggyakoribb gyanúsítottak, első azzal is hírbe hozta magát, hogy ő írta a fülszöveget. És azok a jó kis elméletek arról, hogy a Spiegelmann egy beszélő név, a tükör szó benne azt mutatja, hogy itt egy álcázott íróról van szó, a mann pedig, hogy férfi az illető...

Hát, hogy férfi vagy nő, az nagyon sokaknak adott témát. "Nő nem így ír" - mondták. Hogyan is van az az így? Hát, a nő - s következésképp a női író - olyan, hogy nem egyszerűen papírra vet egy eseményt, hanem leírja az apró és kevésbé apró részletkörülményeket, az esemény körül lejátszódó érzéseket (ismerjük ezt nem igaz? "Anyu, térj már a lényegre!"). S a férfi? A férfi a lényegre szorítkozik, nemes egyszerűséggel. Mindezekből a tudós kritikusok megállapították, hogy a könyvet (és minden idők díjnyertes első mondatát) nem nő írta. Mert mindent és mindenkit egy skatulyába kell tenni, ha nem fér bele, akkor bele kell gyömöszölni, és ha nem lehet belegyömöszölni, akkor addig kell kalapálni és ugrálni rajta, amíg bele nem megy! Mert itt rendnek kell lennie! Egy nő nem írhat úgy, mint egy férfi, mert nincs olyan, hogy ember! A férfi férfi, a nő meg nő, mindkettő jól beazonosítható jellemzőkkel (biztosan ezek a harmadlagos nemi jegyek)!!

A blog (lauramanga.blog.hu) egyébként nemrégiben megszűnt, ki tudja, miért..

Laura bevallása szerint a neve álnév, de mindez az élete volt, s a leírtak terápiás céllal kerültek a számítógépbe. Ő maga bölcsész, innen a hozzáértés.. A magam részéről ezt már akkor is elhittem... A skatulyák meg..... azokba tegyék bele a dolgaikat a "hozzáértők"... és a dobozolók!

Velem egy pohárból

"– Iszol velem egy pohárból?
– Iszom.
– Vizet is?
– Vizet is.
– Tejet is?
– Tejet is.
– Mézet is?
– Mérget is."

Rejtvény-meghatározás

Cukrozott, négy betű. (Édes)

Lista

• 2 kg krumpli,
• 1/2 kg vöröshagyma,
• 1 szál kolbász,
• 1/2 kg csemege uborka és/vagy káposztával töltött paprika,
• 2 kefír, tejföl,
• élesztő,
• kenyér,
• gyümölcs,
• 2 zöldpaprika,
• lábas,
• krumplihámozó,
• tipli,
• csavar

Fáj

Szerelmes vagyok. Életemben először úgy vetettem bele magam az érzésekbe, hogy nem őrlődtem, ez most jó-e nekem, kell-e nekem, csak akartam, akartuk, együtt alakítottuk, és élveztem, élveztük, élveztem, élveztük.... Három hete........ És most neki gondolkodnia kell, mert ez annyira jó, és nem akar bántani. Rég barátok voltunk, s most a kérdés az számára, hogy el vagy össze. Erre én mit teszek? Megint nem alakítom az eseményeket, hanem történnek velem a dolgok, hogy alakíthatnám?? Ismét a vesztésre készülök fel, és megőrülök, egyszerűen megőrülök a tehetetlenségtől, az érzelmeimnek való kiszolgáltatottságtól. Attól, hogy mintha nem is három hét, de évek teltek volna el, mióta együtt vagyunk, és most egyszerűen nem találom a "régi" életemet. Nem látom, hogyan működik tovább, ami őelőtte volt, egyszerűen csak bámulok és nem találom az értelmét azoknak a dolgoknak, amiket akkor csináltam. És ha azt kell folytatni, abban ő már barátként sem vehet részt. Csak fájok, a fájdalom is új, mert hosszú évek óta nem fájt ilyen intenzíven, csak sajgott egyfolytában tompán a mélyben. Nem értem és nem látom, hogyan lesz ez.....................

Ebéd együtt

Te
"Mindketten májgombóc-levessel kezdtünk. Azután te borsófözeléket ettél tükörtojással, én pedig húst juhsajtszósszal és zöldséges-curry-s rizzsel, amit a hús miatt rendeltem. Te savas ásványvizet ittál, én pedig Fantát, ami hamar elfogyott, mert szomjas voltam (a rizs sós volt). Te adtál egy kortyot a vizedből. A középső asztaloknál ültünk. Az ebédre te hívtál meg, a számlát három darab 500 forintos utalvánnyal fizetted ki, s még a jattot is te adtad úgy, hogy felkerekítetted a végösszeget 1700-ra.
Utána felszálltunk a villamosra a Mechwart ligetnél és elmentünk a Margit-híd budai hídfőjéig. Átmentünk az úton és a Frankel Leó utca jobb oldalán elsétáltunk a Bambi presszóig. Az első ajtón mentünk be, ahol a kávégépek mellett megrendeltünk neked egy eszpresszó, nekem pedig egy hosszú kávét. Utána átmentük a nagyterembe és az ablak mellett, a harmadik asztalnál ültünk le. Előttünk egy férfi újságot olvasott, mögöttünk egy fogas volt. A kávét hagyományos üvegpohárban hozta ki a húsz-harminc év körüli szőke pincérlány, két cukorral. (>>És elég volt a két cukor a hosszú kávéhoz?<<) A tiédnél az alátét a hagyományos régi fehér kistányér volt világos és sötétbarna csíkkal a peremén, az enyémen nem volt semmi dísz. A kávét én fizettem, és tanultam egy új virágot: az anyósnyelvet - de ezt már az utcán."

Én
"Igen, és ezrest adtál, hatszázból kértél vissza. A lány két darab százast és négy darab ötvenest adott, s elnézést kért, hogy így adja."

Te
"Egyforma a fejünk. Mindketten megfigyeljük az embereket és rögzítjük az eseményeket."

És emlékszel, amikor..........?