2009. december 23., szerda
Ördöggörcs
Mi az, ami személyesen érint? A gyökér, a törzs elvesztése, amelyből eredek, amelyhez tartozom génjeimben, idegeimben, humorérzékemben, egész valómban. Ezt vesztettem el, illetve vagy tovább él, tovább hat bennem, vagy pedig menthetetlenül csonka maradok egy életen át. Elvesztettem valakit, akivel félszavakkal is értettük egymást, akivel nem kellett magyarázkodni, elég volt egy utalás, egy mozdulat, egy villanás, és mindketten értettünk mindent. Akivel ismertük egymást kívül-belül. Érteni véltük a világot. Valakit, akivel egy fából voltunk faragva. Annyi mindent magával vitt belőlem is, amit csak ő tudott, amit csak vele beszélhettem volna meg, amit csak ő tudott volna elmondani, átadni nekem. Amit mindketten olyan fájón, elmulasztottunk az egymásra pergő napok zűrzavarában és közönyében. Csak morzsákat és töredékeket kaptam, az egész képet most már egyedül nekem kell a mozaikokból, rejtvényekből kisilabizálnom, összeraknom. Ez viszont már egy új ember, új történet. Ha összeáll valamivé, emlékekből és fantáziákból, talán épp az lehetek én, már egyes-egyedül csakis én. Életem egy meghatározó része a mai nappal biztosan lezárult.
A kapcsolatteremtő készségét, a gátlástalanságát irigyeltem a legjobban. A szeretetet, figyelmet, gondosan őrző tekintetét hiányoltam a leginkább. Néha-néha azért megéreztem a mélyben. Önzését, érzéketlenségét a más bajai iránt megértettem és elfogadtam olykor. Ismertem és éreztem őt, vitáztam és harcoltam nyomasztóan súlyos lényével. Gyűlöltem is néha. De nélküle nem léteznék én sem, egyénisége erősen meghatároz (sőt be is határol) engem is. Cinikém, nyugodj békében.
Karinthy Márton: Ördöggörcs
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése