Igazi banális cím... De ha ezen túljutunk, mégiscsak egy izgalmas történetet kapunk. Emmi Rothner egy karaktert elütve Leo Leikénél próbálja lemondani magazin-előfizetését. Ennek a félreértésnek köszönhetően elindul egy levelezés közöttük, egy játék. Csak emailben érintkeznek, de közelebb érzik magukhoz a másikat, mint életük "valós" szereplőit. Jobban vágyakoznak a kibertérben megtalált lelki társ után, mint létező hús-vér kapcsolataik után. Dióhéjban.Egyszer velem is történt hasonló: a levelem tárgyát véletlenül egy sorral fejjebb, a másolatot kapók sorába írtam, s az egyik szó (a "szó") egyben az egyetemi szerver egy userét is fedte, aki nem habozott válaszolni nem neki szánt emailemre. Az eset kicsit sorsszerű volt, mert a srácnak olyan gyönyörű beszélő a vezetékneve, ami pontosan az enyémre rímel. Vagy két évig leveleztünk, de pontosan emlékszem milyen izgalmas volt találgatni, milyen lehet (akkor még nem szerepelt boldog-boldogtalannak minden adata az interneten), és arra is, milyen volt nap mint nap várni a levelét - miként ez Daniel Glattauer könyvében is nyomonkövethető. Volt akkoriban valakim, aki viszont nem volt permamensen mellettem, s egy idő után nekem is a nap fénypontját jelentették ezek a levelek - ahogy Emminek a történetben. Mit keres ilyenkor a foglalt fél? Kalandot? Ki tudja? Egyszer, úgy fél év után célzottan, személyesen is találkoztunk, akkor kissé lenyugodtak a kedélyek. Szépen magától halkult el ez a barátság. De örülök neki, hogy volt, mert így tudom, hogy él egy különleges ember Magyarországon, akinek hozzám hasonló szépséges neve van, és akinek szintén minden bemutatkozáskor azt mondják: "De szép név!"
Azóta már "felnőttem", nem preferálom a kiber-barátokat, fontos a személyes találkozás. Mert írásban az ember olyat mutat magáról, ami nem nagyon van. Azt az ideálját, amilyen szeretne lenni - épp ez benne a szép! De kell a perszonális jelenlét, hogy az ember időről időre összemérhesse ÖNMAGA álomképét a valóságossal, és legyen esélye a kettőt összébbcsiszolni.
Érthető, hogy a könyvből darabot írtak, amit nagy sikerrel játszanak. Egészen drámai ugyanis, végig fenntartja a feszültséget, s a színpadon ez nagyon jól érvényesül. Végig izgulhatunk, egymásra találnak-e a történet végén "hőseink". Én sem bírtam letenni - egy este elolvastam a történetet. Szerintem a befejezés méltó, és jól mutatja egy ilyenfajta kapcsolat törékenységét.
