Hétköznapi fasizmus

Valahol mindig beléjük botlom. Valahogy mindig kibukik és felszínre kerül a rasszizmus. Pedig ez az egyetlen dolog, ami nem lappang, hanem nagyon is ott van mindenhol. Ezt aztán nem titkolják szemérmesen, nyíltan vállalják, sőt büszkén kérkednek vele, hogy ők bizony gyűlölnek. Zsidót, cigányt, meleget, komcsit, románt, szlovákot, idegent... mindenki mást.

Megfigyeltük már, hogy ezeknek az embereknek (ó, látom már, hogy nekem is prejudikációim vannak velük szemben!) egészen egyszerű a világképük: szerintük a világon kétféle ember létezik - az olyanok és az ilyenek. Az ilyenek pedig szükségképpen nem olyanok. Önmagukat komplementerhalmazként (az olyanok komplementereként) definiálják. Kissé mulatságos, hogy identitásukat csupán mások olyanságán és önmaguk nem-olyanságán keresztül tudják meghatározni. (A magukfajták meg a magunkfajták, ugye.)

De óriásit tévedünk, ha abban a hitben ringatjuk magunkat, ez a "világnézet" csak bizonyos politikai oldal szimpatizánsainak sajátja. A fideszes zsidó, a nemzeti érzés nélküli anya és a mediáció című opusz után világos, hogy a "másik" oldal is kirekesztheti és ki is rekeszti azt, aki másképp viselkedik, mint ahogy a magukfajtáknak - szerintük - kellene. Hangsúly van a szerintük szón, mert ki mondja meg, hogy ki tartozhat egy csoportba. Magyar az, aki magyarnak vallja magát - és nem pedig az, akiről az arra illetékesek azt mondják.

A legszebb, amikor kijelentik, ők nem idegen- (vagy más-) gyűlölők. (Nocsak, mégis szégyellnivaló lenne a fasizmus? Nem szalonképes?) Csak... Mindig van egy csak. Csak hát ismerjük el, hogy a zsidók mégis értenek az üzlethez és ebből jó sok pénzhez jutnak.. És van a cigányok többsége lusta és bűnöző.. És mégiscsak az a normális, ha egy férfi és egy nő..

Vannak ennél körmönfontabbak is. Legutóbb egy útitársam kérdezte, hol lakom Budapesten. Mondtam a kerület számát, mire a következő kérdése ez volt: "És nem sok ott a cigány?" Most helyettesítsük be a cigány szót a kutyaszar szóval. Na, hogy fest? Nem úgy, mintha valami kellemetlen és nemkívánatos dologról beszélnénk? Vagy amikor egy nyári iskolában megismert szőke litván istenség azt kérdezte, Magyarország lakosságának hány százaléka cigány, és hogy a kapott arányt nem tartom-e soknak? Vagy egy vendég, amikor az asztalon meglátva az újságot kijelentette: "Népszabadságot olvasni bocsánatos bűn". Figyeljünk már oda, hogyan beszélünk, mert az ilyen kinyilatkoztatásokkal sokmindent elárulunk magunkról!

Ezekben az emberekben fel sem vetődik, hogy az ehhez hasonló kijelentéseikkel sértenék az érzékenységemet. Jólnevelt ember például társaságban nem kezd el hímsoviniszta vicceket mesélni vagy hittel kapcsolatos kérdésekről egyoldalúan szónokolni. Ezért nem értem, hogy jut valakinek eszébe egy idegennel megosztani gyűlöleti orientációját. Mi köze a másiknak ehhez? Szerintem gyűlölni valakit szégyenletes dolog. Ha így éreznék, biztosan nem reklámoznám, hanem csak magamban gyűlölködnék. Csendben szégyellném magam, mert a gyűlöletem annak a jele lenne, hogy valamit ÉN nem tudok tolerálni. Bennem van a hiba, én vagyok selejtes, nem a másik.

De mind azt hiszi, amikor megnyilvánul, hogy én is a "magafajtához" tartozom. Önfeledten nyilvánítja ki a véleményét, tökéletesen magabiztosan abban, hogy magam is a komplementerhalmaz része vagyok, aki nem "olyan". Egyszer, egyetlenegyszer adtam hangot annak, hogy másképp látom a kérdést. A válasz erre az volt, hogy "fiatalabb koromban magam is így gondolkodtam, de majd ha idősebb leszel, te sem látod másképp." Ez akkor egy jó viszony végét jelentette, a fasizmus válóok.

Azt megfigyeltük már, hogy a kirekesztők sosem szólítják a nevükön az általuk kirekesztetteket? A szomszéd, ha cigány, akkor nem Sanyi, hanem "a cigány". Ha sokat iszik, akkor nem Karcsi, hanem "az alkoholista". Ez egészen messzire elvezet, például a koncentrációs táborokig, ahol nem a nevükkel, hanem egy számmal azonosították a foglyokat. Megmutatja azt is, ki mindenkit diszkriminálunk különböző helyzetekben. (Melyik az a Laci? Az a csöndes, zárkózott?) Azokat ugyanis nem akarjuk a nevén nevezni. Mert ezzel elismernénk, hogy nemtetszésünk tárgya is ember, mint mi.

Ki nem állhatom a gyűlölködőket, azokat, akik kirekesztenek és megbélyegeznek másokat. Magam is kirekesztő vagyok - kirekesztem őket, nem közösködöm (és mást sem teszek) velük.