2009. július 29., szerda

A kabaré


Negyed nyolckor már tényleg tele volt a sátor. A szomszédos Nádas büfében - amit nem Nádas Györgyről neveztek el - sört és fröccsöt csapoltak, illetve popcorn-t és a kürtőskalácsot lehetett venni, amit mindenki fogyasztott is, pedig még el sem kezdődött a produkció! (Tisztára, mint a budapesti mozikban, ahol a film csak harmadlagos, mert első a kukorica, s második a kóla!)

A műsorban Litkai Gergő vitte a szót a számok között. A felvezetésnél megkérdezte, ki a helyi (néhány ember jelentkezett), majd ki érkezett 100, 200, 300 stb. km-ről (ők alkották a többséget) - volt, aki Hódmezővásárhelyről jött el. Ezután következtek sorra a számok, hát, én ilyenkor utána nagyon kevés poénra emlékszem, de nagyon sokan és nagyon jók voltak. Kőhalmi Zoltán másnap említette, hogy volt olyan fellépő, aki nem is tudta, hogy lesz aznap jelentük, "csak arra járt", és akkor beugrott.

Például volt megint Apa-szám, hagyományosan Aradi Tibor volt Inezke, az apa viszont nem Bajor, hanem Hadházi volt. A lassú felfogású Inezke azonban Hadházit is kiakasztotta, akárcsak Bajort szokta. Maksa Zoltán afrikai nyaralását adta elő édesen, Lorán Barna (Trabarna), aki a gépjárművek hangját utánozza nagyon jól, pedig egy Rába Steigerrel való megismerkedésével szórakoztatta a nagyérdeműt. Hadházi és Vida Péter előadták, hogy két ogre a Balatonon nyaral, Jeges Krisztiánnak pedig egy középkori ingatlanközvetítő el akarta adni a vázsonyi várat (1500-ban persze), s végül Hadházi-KAP-Jeges és Bruti előadták a "Miért fáj a szerelem?" című dalt.

Kőhalmi Zoltán beszélt egy "barátjáról", aki erős mágneseket gyűjt (Litkai: "Zoli mindig úgy beszél erről a srácról, mint barátjáról, pedig.."): milyen mágnes-kuriózumai lehetnek, hogyan tárolja őke otthon (külön szobában), hol lehet mágnest venni (hát, a mágnesboltban!), s hogyan viszi haza az új mágnest (nem villamossal). S végül Litkai és Kőhalmi között volt egy jelenet, amit már egy hetekkel korábban felvett jelenethez vettek fel, amikoris a frissen Karinthy-gyűrűt kapott Kőhalmi saját maga jeleneteit konferálja fel (ez volt a "Meggyűrűztek" című műsor, azt én is hallottam!). A műsor után volt "humorista-simogató", ahol a humoristákkal lehetett fotózkodni - nekem ezen az estén nem volt hozzá bátorságom, úgyhogy csak néztem, ahogy mások fényképezkednek a vicces emberekkel.

A felvétel fél 12-12 körül ért véget, de ez teljesen normális, "idehaza" is így szokott történni. Ilyenkor két egyórás műsor anyagát veszik fel három és fél óra alatt, de a személyes varázs miatt az élő felvétel sokkal-de-sokkal jobb, mint a rádióban hallgatni - ugyanis amellett, hogy itt a rádióból már kivágott részeket is halljuk, az is átjön, ahogy a színész produkálja magát, illetve olyan megjegyzéseket tesz pl. "hogy a hallgatók is tudják, a legszebb fellépőruhámban vagyok".

2009. július 28., kedd

Dumavölgy - Humorvár


Eleinte lelkes voltam (találkozhatom a "humor nagyágyúival" - persze ezt megtettem már korábban is Pesten, ez és itt viszont más lesz!), de aztán ahogy a kiránduláson felvetődött ez a nagyvázsonyi kiruccanás, valahogy olyan szánalmasnak tűnt az egész. Ezért Nagyvázsonyba menni? Három napra? Egyedül?? Pedig előtte végig tudtam, hogy nagyon jó lesz, de így egy kicsit kedvetlenül indultam útnak. Tehát:

Indulás Pestről délután egykor. Legnagyobb meglepetésemre a busz nemcsak a Petőfi hídon áll meg, de a Kosztolányi téren is, majd a budaörsi kolesz irányában hagyja el a várost. Veszprémbe lassan, nagyon lassan érkezik Székesfehérvár érintésével. Itt át kell szállni a Vázsonyba tartó buszra, ami a pulai elágazónál tesz le. A buszmegállóban rögtön ismerősökbe botlom: Pieczka Ildi és barátai épp felszállnak ugyanarra a buszra, amiről én le - úgyhogy találkozásunk meglehetősen röpke.

Fogadtatás a HumorvölgybenElbattyogok a panzióba, kipakolok a szobámban, majd ezt követően terepszemlére indulok a faluban, hogy hova is kell menni este a felvételre, mert kérem szépen, nézőnek jöttem a rádiókabaré felvételére. A Dumaszínház művészei tíz napot töltenek Nagyvázsonyban (csak úgy az - egyéves - "hagyomány" és a falu kedvéért), minden este felllépéssel, s a keddi estén a "hivatalos" Rádiókabarét is felveszik, Litkai Gergő vezényletével. Az itt előadott jelenetek egy része kfejezetten Vázsony-specifikus, azaz itt íródtak, a hely ihlette őket - de erről majd később.

A Dumaszínháznak egy lakókocsija van, ahol alapesetben jegyet lehet venni a műsorra, de most ezen túl "dumás" polót, bögrét, matricát, ÉS! dumás tangát is lehet kapni (a felirat rajta: Ide is bedumálom magam!). A felvétel egy nagy sátorban lesz, a mikrofonok és padok már elrendezve (persze, hogy elrendezve, hiszen itt már napok óta folyik a "duma"). Javasolják, hogy érdemes már hétkor helyet foglalni a nyolc órás műsor előtt, mert sokan lesznek.

Hét óráig a turistaszállóban ütöm el az időt, ahol is várak légi- és háromdimenziós fotóit lehet megszemlézni. Utóbbiak úgy néznek ki, mintha a piros és a kék festék kicsit a kontúrok mellé folyt volna, a piros és kék "üvegű" szemüvegben viszont csodás látványt nyújtanak. A sok kőhalom (érhető az utalás, ugye? Kőhalom!!) között felfedeztem a gyerekkori Márévárat is.

A felderítőút után visszacsellengek a a panzió melletti parkba, hogy a mellettem csörgedező, ivásra nem alkalmas patak mellett megírjam ezt a kis a szösszenetet. Aután felöltöm színházi ruhámat s irány a móka és a kacagás!

2008. augusztus 29., péntek

Irány haza: Petronell-Hegyeshalom-Budapest (augusztus 26., kedd)


Idejekorán, még délelőtt elindultunk hazafelé, a "megszokott" útvonalon, és elég gyorsan elértük a határt: a Délibe (átszállással) tartó 14:40-es személyvonatot értük el, amiről Győrben át kellett szállni. De milyen jó vonat volt ez: alacsonypadlós mindkettő, a biciklik szinte bevetették magukat a bicóskocsiba.

Tengés-lengés: Petronell (augusztus 25., hétfő)


A napot azzal töltöttük, hogy délután eltekertünk a szomszédos városba, megejteni az utolsó be- és ajándékvásárlást.

Petronell határában megtekintettük a Heidentor (Pogány-kapu) nevű emlékhelyet, egy kőkaput. Egyébként a város (legalábbis egy része) az egy- és ókori Róma Carnuntum városa volt, méghozzá nem is akármilyen: Felső-Pannónia fővárosa.

Sajnos a munka ide is "követett": a szélgépek közvetlen közelében haladtunk el. A mezőn táblák figyelmeztetnek, hogy a nagynövésű emberek fejére veszélyt jelenthetnek a rotorok, illetve ha a lapátok leesnek.

2008. augusztus 27., szerda

Visszaút (augusztus 24., vasárnap)


Tulln-ban, mivel mint említettem Egon Schiele itt született, emlékhelyet rendeztek be a szülőházában, illetve egy ideiglenes Hundertwasser kiállítást lehet megtekinteni. Mi ezt nem tettük, mert gyakorlatilag reggel továbbálltunk. Az irány meglepő módon nem a Dunán fel-, hanem lefelé mutatott.

Hát igen, ez elég szerencsétlenül jött ki, de ha keddre haza akartunk érni, akkor nem lett volna értelme feljebb araszolni. Úgyhogy gyakorlatilag hátszélben lenyomtunk hetven kilométert, Bécsben csak a szigeten suhantunk át, és estére ugyanoda érkeztünk meg, ahonnan elindultunk: Petronellbe. A magunkkal vitt útikönyv javaslata utunk során beigazolódott: ugyanis a könyv a Passau-Hainburg irányt javasolta, s tényleg, lefelé a Dunán valóban sokkal könnyebben ment a tekerés. (Így persze a könyvet is hátulról visszafelé kellett olvasnunk.)

S a szivárványhoz útnak eredt (augusztus 23., szombat)


Búcsú Bécstől 11-kor, aztán pucolás felfelé a Dunán. Mármint a Duna mellett. Ebédelni szerettünk volna, levessel, de jó darabig csak parti virslisek mellett haladtunk el. Aztán egyszercsak megláttuk az ideálisnak tűnő Fischerhüttét. Éhesek voltunk, ezért rögvest kikértünk fejenként egy levest és egy második fogást, sőt, én még egy palacsintával is megfejeltem. Hát, a levessel még rendben is volt minden, a második viszont akkora adag volt, hogy szégyenszemre csak a felét tudtuk megenni (ráadásul Ausztriában még a disznók sem kapják meg vacsorának a maradékot). Azért a desszert még lecsúszott, de eléggé örültünk az ebédet követő intenzív ellenszélben való tekerésnek, miáltal kicsit csökkent a túl-jóllakottság érzése.

Eseménytelen, szembeszélben való, mindössze harmincegynéhány-kilométeres tekerés után érkeztünk kb. este hatkor Tulln-ba. A fotón a városhoz közeli kis közlekedési tanpálya látható, teljesen felszerelve, ahogy kell: gyalogossal, biciklissel, közlekedési lámpával.

Újabb bécsi múzeumnap (augusztus 22., péntek)


Az egész-egész (egyébként meleg) napot a Leopold Múzeumban töltöttük. A múzeum a Leopold házaspár gyűjteménye, olyan festők képeit birtokolja, mint (a fiatalon meghalt) Egon Schiele vagy Gustav Klimt.

Schiele, aki egyébként Tulln-ban született, aktjairól és erotikus képeiről, és jellegzetes, kicsit szögletes ábrázolásmódjáról ismert.

Klimttől sokkal több képet vártam, a híres Csókot, Judithot, és azokat a gyönyörű, nagyszabású "botrányos" képeket (Medizin, Philosophie, Jurisprudenz), amiket a bécsi egyetem megrendelésére festett, és aztán a visszhangot látva visszavásárolt - ezeket mind nem láttuk. Utóbbiakat ráadásul nem is fogjuk, mert azok megsemmisültek a legutóbbi világháborúban.

(A mellékelt képen egyébként azokat az érdekesen csúnya ülőalkalmatosságokat láthatjuk a múzeum előtt, amiken ülve-fekve múlatják a helyi fiatalok szabadidejüket.)

A múzeum legalsó szintjén egy igen érdekes kiállítást volt alkalmunk látni: az északi Faröer-szigetek modern (azaz az elmúlt hatvan év) művészetének alkotásait. Nagyon vicces volt például Edward Fuglo Culture Club cimű képe, amit mi egy nem túl megerőltető képzettársítással Papagájkommandónak fordítottunk (a mellékelt illusztráción lehet is látni, miért).

Schönbrunn (augusztus 21., csütörtök)


Schönbrunn, ugye kérem szépen, kihagyhatatlan, ha az ember Bécsben van. Csak az addig tartó háromórás VÁROSI bicikliutat tudnám feledni! Nade, félre a nyavalygással, és lássuk sorjában, mi is volt!

Tehát a mai napra Schönbrunnt terveztük be, ennek megfelelően 11-kor arrafelé vettük az irányt. Az odavezető út elég hosszú és kimerítő volt, zömében a meleg külvárosi aszfalton, végül kettő körül értünk célba. A bicókat nem lehetett bevinni a parkba, úgyhogy a kapu előtt kötöttük le őket.

A helyet úgy kell elképzelni, hogy fenn áll a Gloriett, ahonnan szépen be lehet látni a nemcsak a lejjebb elterülő kertet és kastélyt, de a várost is. A kert a szokásos szépen nyesett, fazonra igazított bokrok és katonás rendben növő virágok összessége. Árnyékos és napos útvonalon is le lehet jutni a kastélyhoz (amelyet egyébként Mária-Terézia kapott hites urától házasságkötésük alkalmából), ahonnan megintcsak pazar kilátás nyílik a fenn lévő Gloriettre és a kertre.

A parkban való ténfergés közben megszemléztük az állatkertet (kívülről, mert egyrészt drága volt a belépő, másrészt állatok itthon is vannak) és az egykori galambházat (ahonnan a galambokat átköltöztették az állatkertbe).

A kertben való hosszas fényképezés, körültekintés közben hatkor lassan bezárt a kastély, úgyhogy hazafelé kanyarodtunk. Ezúttal a város belsejében sikerült kinézni egy viszonylag kényelmes utat a Kanal mentén.

Állóbiciklizés II., Bécs (augusztus 20., szerda)


Borús, szeles időjárásban indultunk el, hogy még egy kísérletet tegyünk megtekinteni a Kunstwienhaust, ami mint említettem, az állandó Hundertwasser-kiállításnak ad otthont. HW nemcsak festőművész volt, de mai szóval öko-álmodó (nincs is ilyen szó) is: olyan épülettervei voltak, amelyek "szerves egységet alkotnak" a természettel - pl. a házak tetejére annyi föld kerül, hogy a fű és a bokrok ki tudjanak hajtani belőle. A múzeum belseje és külseje egyaránt olyan stílusú volt, mintha HW tervezte volna: a padló nem egyenes, a sarkokban találkozó élek nem merőlegesek egymásra, s a falak nem tipikus színűek (vízkékek vagy sárgák) rajtuk elszórtan (de mégis strukturáltan) mozaik- és csempedíszítéssel.

A képei egyik alapmotívuma a spirál, a másik pedig, hogy minden képet ecsetvonás-vastagságú vonalakból komponál meg. Sok közöttük a szimbolikus alkotás - engem a Város felett hulló esőcsepp, az Úton hozzád, és a Dadakulaci - tengeri kígyó képe fogott meg. Utóbbiban egy kígyó hasában két ember ül a biciklin - kicsit olyan, mint Saint-Exupéry kígyórajzai.

Délután a Belvederre tekertünk, ahol zárásig ücsörögtünk.

2008. augusztus 20., szerda

Állóbiciklizés I., Bécs (augusztus 19., kedd)


A huszadika előtti nyárhoz illő meleg és napsütés volt jellemző a mai napra. Első célunk a híres-neves Hundertwasser Haus és a hozzá közeli Kunstwíenhaus volt. Sajnos Tomi javaslatára és az én ellenkezésem dacára a ház körbejárása után (ez egy egyszerű lakóház, csak "érdekesen" néz ki) benéztunk a házzal szemközti "Village" elnevezésű HW-shop centrumba, és ott eléggé túltelítődtünk a látvánnyal ahhoz, hogy már ne legyen kedvünk a Kunstwienhaus megtekintéséhez, ahol egyébként állandó Hundertwasser-kiállítás van.

Kis pihenő után tehát a Kunst Historisches Museum-nak vettük az irányt, és gyakorlatilag a nap hátralevő részét zárásig (este hat óráig) ott töltöttük. A múzeumban van egy külön szint van az 1500-1600-1700-as évek festményeinek, az épület jobb szárnyában az olasz festők (Tiziano, Tintoretto, Tiepolo), a bal szárnyban a német, holland, németalföldi festők (Rubens, van Eyck) képeivel. A képek zöme bibliai témákat dolgoz fel, de a tetszésünket nem igazán nyerte el az "idealista ábrázolásmód": az állandóan hiányos öltözékű emberek, túlsúlyos nők, csak az arcukon szőrös férfiak illetve csak az arcukon ráncos idősek. Az alsóbb szinteken az ókori művészet műtárgyai tekinthetők meg, számos szarkofág az egyiptomi kultúrából, és a görög torzók - külön a fejek (orr nélkül) és külön a testek (fej nélkül). Az orrokat nem találtuk meg.

Második szakasz: Petronell-Bécs (augusztus 18., hétfő)


Sugárzó napsütésben és kellemes melegben indultunk el 2 órakor Bécsbe. Hainburgot kihagyva a Duna-parti foltokban murvás bicikliúton tekertünk - el se lehetett volna téveszteni.

Az első pihenőnél (még 30 km-re a céltól) ismerkedtünk össze a lengyel illetőségű Jurekkel, aki nagy bicós kiránduló, amint az a kerékpárjának szemrevételezése után egyből kiderült: nem hiányzott róla a hőmérő, a pótgumi, az s.k. barkácsolt kormány elé szerelt doboz és a vérprofi, síkabát-zsinórral applikált térképtartó. Jureknek legalább három hónap szabija lehetett ebben az évben, ugyanis május 25-én indult Krakkóból (megmutatta a feljegyzéseit is! erről viszont eszembe jutott, hogy idén sem vittünk magunkkal kilométerórát, pedig már tavaly is megfogadtuk - persze neki volt), s tett egy kis túrát a Pó-síkságon, a Dolomitokban, érintette Monacót, majd Svájcban tekert egy jót. Mi épp a Duna forrásától jövet és hazafelé menet futottunk össze vele, s vagy egy órát csevegtünk, mielőtt elváltunk.

A saját bicóinkról nem esett még szó: Tomi az első Gazellánkon nyomja a túrát, én pedig a Monty-n indultam. Egészen addig volt ez így, amíg mindegyikünknek meg nem fájdult a feneke és egyéb alkatrészei, s így kénytelenek voltunk cserélni. Én mindenképpen jól jártam a cserével, a Gazellán - ellentétben a Montyval - többféle módon is lehet ülni, ha az egyikben elfáradt az ember; arról nem is beszélve, hogy nem kell a kormányra dőlni, ami igen kellemes a hétköznapi egerészéstől egyébként is megviselt csuklónak.

Bécsig az út már eseménytelen, sima és egyenes volt (esetleg érdemes figyelni a bécsi "Sziget" beveztőjénél: FKK-ra kijelölt területen haladunk át), kb. fél 9-re értünk a külvárosi kempingbe.

Első szakasz: Budapest-Petronell (augusztus 17., vasárnap)


Indulás viszonylag későn, 3-kor a ház elől. Az út első szakaszát vonattal tettük meg. Mosonmagyaróvár után már gyülekeztek a szélkerekek, elhaladtunk Levél mellett is (itt egész szélpark van), majd fél 7-kor értünk Hegyeshalomra.

Innen tekertünk tovább Nickelsdorf-Zürndorf útirányon át Petronellbe, az első kiszemelt sátrazóhelyünkre. Az út kukoricatáblák mellett haladt, nagyon sok nagyfülű nyulat láttunk ("Vivien, téged egy szakállas férfi keres! ... Olyan szőrös, mint a nyúúúúúl!")

Este tíz óra is elmúlt már, mire a kempingbe értünk, kicsit kidöglöttünk, a szúnyogok viszont nem, holott egészen hideg lett addigra az éjszaka. A kemping valószínűleg utunk során a legolcsóbb: baráti határmenti árat, mindössze 13 kopeket számítanak fel kettőnkért és a sátorért.