2009. november 9., hétfő

A felolvasó


Így kellene inkább feltenni a kérdést: mi volt előbb - a könyv vagy a film? A könyv! Vagy a film? Nem, nem, itt a könyv. S persze én is jóval előbb olvastam azt, mint láttam a filmet. De annyira tetszett a könyv, hogy igazán szeretettel vártam a tojást (vagy a tyúkot?), azaz a filmet, és készültem hónapok óta a megnézésére. Ma végre elérkezett az idő!

A történet dióhéjban: Németországban járunk, a háború után vagy tíz évvel. Michael tizenéves kamasz, Hanna harmincas éveiben járó felnőtt nő. Berlinben, véletlenül találkoznak, amikor a fiú rosszul lesz egy kapualjban, s a nő hazakíséri. A fiú felépülve a skarlátból hónapokkal később visszamegy Hannához megköszönni a segítségét, és innen kezd kibontakozni érdekes történetük és viszonyuk. A jelenetek az ágy körül zajlanak, viszont a szokásosakon túl új elemmel gazdagodnak: Michael Hanna kérésére felolvassa a nőnek iskolai és egyéb olvasmányait. Tulajdonképpen ennyi elég is lenne egy viszonylag kiszámítható kis szerelmi történethez, itt azonban többről lesz szó. Eltelik így egy nyár, majd Hannát, aki egyébként jegyellenőr a berlini villamoson, előléptetik. S ez fordulópontnak bizonyul: Hanna csomagol és lelép, ismeretlen helyre.

Kb. öt évvel később Michael joggyakornok, s társaival egy tárgyalást (vagy inkább tárgyalássorozatot) néznek végig egy szeminárium keretében. A tárgyaláson hat nő ügyét tágyalják, s nem vagyunk nagyon meglepve, amikor Hannát látjuk viszont a vádlottak padján. Vagyis nem azért nem meglepő, mert tőle erre számítottunk - nem, egyáltalán nem! Hanem, mert érezhető, hogy közös történetük ennyivel nem ért véget. Miről lehet szó egy háború utáni bírósági tárgyaláson? Túl sok lehetőség nincs: koncentrációs táborok és súlyos bűnök kerülnek terítékre. Kiderül, hogy Hanna a felolvasást már a háború alatt is szerette, illetve, hogy valami oknál fogva magára vállal egy bűntettet. A két dolog összefügg, brilliáns módon összefügg! Mi lehet az a titok, amit Hanna takargat, amit jobban szégyell, mint amekkora bűntudatot okoz neki az, hogy hagyott meghalni 300 embert? Egy titok, ami nem jelent mentséget, de érthetőbbé teszi a döntések mögött húzódó motivációkat.

És innentől még szebb a történet. Hannát az életfogytiglani börtöbüntetés során is elkísérik a felolvasások, Michael kazettáin. Van ennél jobb szeretet a földön? Valakit feltétel nélkül szeretni, s minden ellenére megadni neki azt, ami az életet jelenti számára? Olyan könnyű együttérezni Hannával, és mégis elmarad a katarzis, mert a nyomasztó bűnök alól semmi nem adhat feloldozást - ez valahogy a könyvben nem jött át, csak a film révén. És vajon mi lenne a történettel, ha a szerepeket megcserélnénk, a férfi lenne a bűnös és a nő lenne a fiatal felolvasó? Egészen más jellege lenne az egésznek, amolyan háborús Lolita - ami szintén szép, csak nem ez a történet. Szóval klasszul van kitalálva!

Hannát végig Kate Winslet játsza. A történet nehezen indul be, de valahol a tárgyalás közepén, amikor Hannától kézírás-mintát akarnak venni, s ő elutasítja azt, na, akkor a történet igazán élővé válik. Innen Winslet jó, nagyon jó! Mellette az angol beteg Ralph Fiennes-a játsza az idősebb Michael-t, ő nem olyan erős és átütő a szerepben, mint Winslet, de nem is rossz.