A vasárnap délutánt a Szépművészeti Múzeumban töltöttem, a Turner és Itália, illetve A Szentföld öröksége című exhibiciókon.
Turner érdekes figura volt ezzel az Itália-imádatával. Évekig úgy festett itáliai tájakat, hogy soha életében nem járt ott, mások útleírásai és képei alapján alkotta meg az első ilyen témájú festményeit a borongós Angliában. Érdekes, hogy a festők ábrázolásmódjára, de leginkább a színeire milyen hatással van az, hogy hol festenek. Pedig logikus, hogy teljesen mas képek születnek egy gyakorta ködös-esős Albionban, és mások a napsütéses mediterrán országokban. Van Gogh életrajzában is írták, hogy megváltozott a színkezelése miután kimozdult Hollandiából (például mennyire komor a Krumplievők és milyen színes a Hollók a gabonaföldek felett, pedig ez már állítólag a halálról szól), illetve Gauguin barbizoni képei is nagyon jellegzetesek.Szóval Turner sokáig csak a mások szeme által megszűrt módon festette a maga drága Itáliáját, majd ezt a fény- és színtechnikát átvitte a hazai tájfestészetébe is - azaz angliai tájakat festett olasz, tehát napfürdette stílusban - a szürke, zöld, barna árnyalatait felváltotta a sárga sokféle változatával.
Azután persze Turner is eljutott Itáliába, "Turner megpillantja Itáliát" - ezzel a címmel illeték ezt a korszakát a Szépművészetiben. Olaszországi utazásai során azonban esze ágában sem volt festeni, nem pazarolta erre a drága időt, hanem a kis jegyzetfüzetébe ceruza-vázlatokat és jegyzeteket készített egy-egy témához, amelyeket hazaérkezése után dolgozott ki. Az is érdekes, hogy milyen agyszerkezete lehetett, hogy a táj és épületek elrendeződésén túl fényekre, színekre, árnyékokra emlékezett - ráadásul nem is egy-két képről van itt szó, hanem tíz-húszról.Számtalan olyan képe is volt, aminek csak egy része volt befejezve, mondjuk a tájkép középső vízszintes vonala, azaz a horizont, a kép többi részén pedig a ceruzával meghúzott vázlat látható. Turnert egyébként kortársai viccesen over-Turner-nek (azaz felforgatónak) is nevezték - persze csak miután már nevet szerzett magának és érdemes volt attól tartani, hogy hatással lehet a fiatal festőnemzedékre.
Volt Turnernek egy Velence-sorozata is, amiben fokozatosan nyilvánult meg a fényőrülete. A képek témája zömmel a napfényben fürdő Velence, többféle variációban, az egyiken gyakorlatilag Velencét már nem is lehet kivenni, csak a fehér szín különböző árnyalatait - nekem nagyon tetszett.Amúgy szerintem a legeslegjobb a képe A Temeraire hadihajó utolsó útja a Temzén napnyugtakor. Ezt még iskolás koromban láttam egy lexikonban és igencsak megragadott - viszont nem szerepelt a kiálltáson, de most idetettem a blogra képnek.
Ha már a tetszésnél tartunk, el kell mondjam, hogy a Szépművészetiben található múzeumbolt készlete pocsék, katasztrofális, egyszerűen felháborító. Azt sejtettem, hogy nem pont azokból a képekből lesz nyomtatott képeslap, ami nekem tetszett - na de az azért túlzás, hogy erre a remek kiállításra egyetlen képeslap készült. Ugyanakkor a múzeumbolt tele van a régebbi kiállítások anyagaival (pl. a nyár eleji Mucha-ajándékokkal vagy a sok évvel ezelőtti impresszionistákkal), aminek már semmi keresnivalója nem lenne a múzeumban.
